Ugrás a tartalomra

A bukaresti FCSB elleni összecsapásra készül a TSC

2020.09.15
10:17
2020.09.15
16:19
Forrás
Pannon RTV
A román FCSB csapatát látja vendégül csütörtökön a topolyai TSC a labdarúgó Európa Liga második selejtezőkörében. Az összecsapásra a zentai Városi Stadionban kerül sor.

Ez lesz a vajdasági csapat első hazai pályán játszott nemzetközi tétmérkőzése. Szabó Zoltán tanítványai felkészülten és motiváltan várják a meccset.

Az agresszív letámadást gyakorolják a TSC játékosai a bukaresti FCSB elleni összecsapásra készülve. Mint mondják, nem tartanak a nagy múltú román ellenféltől.

Dejan Milićević játékos: „Megmutattuk, hogy tudunk játszani a nagy csapatok ellen, mint a Zvezda és a Partizan, akik ezen a szinten vannak. Nincs mitől félnünk. Focizni megyünk, és hogy a legjobb formánkban mutassuk meg magunkat. Ebből remélem, hogy jó eredmény jön majd ki.”

Szabó Zoltán tanítványai az Európa Liga első selejtezőkörében moldovai ellenfelet búcsúztattak. A mester szerint az 1986-ban BEK-döntőt nyert Steaua Bukarest utódjának számító csapat ellen is van esélye a topolyaiaknak.

Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzője: „Nagyon fegyelmezettnek kell lenni a védekezésben, a támadásban pedig ki kell használni az erősségeinket. A Steauának vannak román válogatott játékosai, mind román játékosokból áll. Jó csapat, de lehet, hogy egy kicsit úgy jönnek ide, hogy lenéznek bennünket.”

A mérkőzést a zentai Városi Stadionban rendezik meg. A csapat itt játssza a szerb elsőosztályú Szuperliga meccseit is.

Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója: „A nemzetközi szabályok kicsit többet kérnek ettől, de azokat is teljesítettük. Örömmel tudatjuk az emberekkel, a szurkolókkal, hogy igen is képesek voltunk Zentára is elhozni egy Európa Liga selejtező mérkőzést, ami számunkra nagyon fontos.”

A csütörtöki összecsapás 21 órakor kezdődik. Nézők ugyan nem ülhetnek a lelátókra, de a szerb közmédia csatornáján élőben követhetik a szurkolók a meccset.

TSC
FCSB
foci
futball
Európa Liga

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.