Ugrás a tartalomra

A Chelsea Európa legjobbja

2021.05.29
23:10
Forrás
MTI
A Chelsea 1-0-s győzelmet aratott a Manchester City felett szombaton a labdarúgó Bajnokok Ligája portói döntőjében, így másodszor diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Chelsea győztes találatát a német Kai Havertz szerezte egy gyönyörű és gyors kontra végén a 42. percben.

A londoni Kékek 2012 után diadalmaskodtak ismét a BL-ben, így másodszor kerültek Európa trónjára.

A csapatok kifejezetten jól ismerik egymást, ugyanis az idényben már negyedszer találkoztak egymással, ennek megfelelően nem is óvatoskodtak az elején, azonnal egymásnak estek. Az első lehetőség egy hosszú indítás után a Manchester City előtt adódott Sterling révén, a gólhoz viszont a Chelsea állt közelebb, mivel az első negyedórában Timo Werner háromszor is ígéretes helyzetből próbálkozhatott, ám először nem találta el a labdát, másodjára Ederson védett, harmadjára pedig az oldalhálóba lőtt. A játék ezt követően is kifejezetten lüktető maradt, azonban helyzet már kevesebb adódott, inkább csak ígéretes akciókat vezettek az együttesek, befejezésig viszont nem jutottak. A Chelsea-t érzékeny veszteség érte Thiago Silva sérülésével, de mégis örömmel vonulhatott a szünetre, mert egy nagyszerűen végigvitt gyors kontra végén Havertz előnyhöz juttatta a londoni gárdát.

A folytatásban a hátrányban lévő Manchester City irányította a játékot, de ez csak labdabirtoklási fölényben nyilvánult meg, helyzetekben nem, mivel a londoniak szervezetten futballoztak, így minden támadást hatástalanítottak. Ráadásul az angol bajnok is elvesztette sérülés miatt az egyik kulcsjátékosát, méghozzá a játékot szervező Kevin De Bruynét. A Chelsea már nem erőltette a támadásokat, inkább a labdát próbálta többet birtokolni. Az utolsó húsz percre fokozódott a nyomás a londoniak kapuján, ugyanakkor egy gyors ellentámadás végén a csereként beállt Pulisic eldönthette volna az összecsapást. A hajrában is hiába szorította be a Chelsea-t a Manchester City, egyszerűen nem talált rést az ellenfél védelmén. A londoniak ráadásul amikor labdát szereztek, viszonylag hosszú ideig eldugták azt, vagy szabálytalanságot kényszerítettek ki, így pörgetve az órát. Az utolsó pillanatban ugyan Mahrez csak centiket tévedett, így a Chelsea végig taktikusan és szervezetten futballozva megérdemelten győzött.

A londoniak sikerével Lőw Zsolt is BL-győztesnek vallhatja magát másodedzőként.

Bajnokok Ligája
Manchester City
Chealsea
foci
labdarúgás

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.