Ugrás a tartalomra

A Crvena zvezda 2:1-re verte a Partizánt

2018.04.15
14:03
2018.04.15
17:30
Forrás
Pannon RTV
A Crvena zvezda labdarúgó csapatának győzelmével végződött a Partizan elleni rangadó a Szuperliga hétvégi fordulójában.

A jó iramú mérkőzést azonban beárnyékolja a nézőtéren kitört tömegverekedés, amelyben többen is megsérültek.

Rengeteg szurkoló és rengeteg rendőr. Így nézett ki belgrádi Rajko Mitić, vagy közismertebb nevén a Marakana stadion környéke a Crvena zvezda és a Partizan összecsapását megelőzően. Zsebükben a belépővel sokan már órákkal a meccs előtt megérkeztek, de voltak olyanok is, akik közvetlenül a mérkőzés előtt váltották meg jegyüket a derbire. Az általunk megkérdezett szurkolók mindegyike a házigazda piros-fehér együttes győzelmét jósolta.

A hangulatra a stadionban sem lehetett panasz. A szurkolók ezúttal sem spóroltak a pirotechnikával. Görögtüzekből és füstbombákból mindkét csapat drukkerei gazdagon bevásároltak.

Pár percnyi csúszást követően a várva várt derbi is elkezdődött. Az első negyed órában egyik fél sem támadott túl sokat, mondhatni biztonsági focit láthatott a közönség. Az első helyzetre a 18. percig kellett várni, azonban ebből Radnjić révén rögtön gól is született. A Partizan játékosai és szurkolói még szinte fel sem ocsúdtak a gyorsan kapott gólból, három perc múlva Pešić találatával már 2:0 volt a hazaiak előnye. Az első félidőben a Crvena zvezda további gólokat is szerezhetett volna, végül azonban 2:0-ás eredménnyel vonulhattak pihenőre a felek. A második félidő eseménytelen játékot hozott, ezért a hazai szurkolók közül néhányan úgy döntöttek, hogy egy piros-fehér színekből álló férfi nemi szervet ábrázoló lufi kompozícióval üzennek a Partizan drukkereinek, akik erre székdobálással válaszoltak.
A lelátón perceken át tartó tömegverekedés alakult ki, amit a rendőröknek csak nehezen sikerült megfékezniük.

A mérkőzés mintegy tíz percnyi szünetet követően végül folytatódott. A Partizan mindent elkövetett, hogy mentse a menthetőt, azonban csak egy szépítésre futotta. A mérkőzés utolsó perceiben Ožegović váltott gólra egy 16-oson belül elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt. A végeredményen azonban ez nem sokat váltóztatott, a Crvena zvezda 2:1-re legyőzte a Partizant.

Vladan Milojević, vezetőedző, FK Crvena zvezda, Belgrád: „Úgy gondolom, hogy miénk a legjobb csapat és véleményen szerint ezt ma be is bizonyítottuk a legnagyobb riválisunk ellen. Ezt a győzelmet a Crvena zvezda szurkolóinak ajándékozzuk. Úgy tudom, hogy hét mérkőzésen keresztül nem tudtuk legyőzni őket. Ezt most nagyon akartuk, és bízok benne, hogy folytatjuk a győzelmi sorozatot.”

A Partizan vezetőedzője szerint csapata egyetlen pillanatban sem tudta megfelelően felvenni a ritmust a mérkőzésen.

Miroslav Đukić, vezetőedző, FK Partizan, Belgrád: „Mi magunk vagyunk az oka annak, hogy elveszítettük a mérkőzést. Abban a tíz percben megengedtük az ellenfélnek, hogy kihasználja a hibáinkat, és legyőzzön minket. Ezt követően nem sok foci volt, szaggatott volt a meccs. Egyetlen pillanatban sem tudtuk elkapni a ritmust, tehát a mérkőzés abban a tíz percben dőlt el.”

Győzelmét követően a Crvena zvezda 9 pontra növelte előnyét a Partizánnal szemben, így a bajnoki cím sorsa eldőlni látszik. A Szuperliga küzdelmeiből hat forduló maradt hátra.

Crvena zvezda
Partizan
Belgrád
szuperliga

Most

13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.