Ugrás a tartalomra

A csehek a hollandokkal, a belgák a portugálokkal mérkőznek meg ma az Eb-n

2021.06.27
15:47
2021.06.27
15:54
Forrás
Pannon RTV
18 órától Csehország azzal a Hollandiával találkozik a legjobb 16 között a labdarúgó Európa-bajnokságon, amely a csoportkörben remekelt és mindhárom mérkőzését megnyerte.

Ennek alapján a narancsmezesek favoritnak számítanak az összecsapáson, de a cseheknek is van miben reménykedniük, hiszen egy viszonylag nehéz csoportban tudtak 4 pontot szerezni és mindössze két gólt kaptak. A csatársorban pedig Patrik Schick remek formában van, eddig háromszor vette be az ellenfelek kapuját. A hollandoknak tehát minden bizonnyal nehéz feladatuk lesz a budapesti Puskás Arénában.

A nap másik mérkőzése igazi csemegének ígérkezik, hiszen 21 órától a végső győzelemre is esélyesnek tartott belgák a címvédő portugálokkal találkoznak. Cristiano Ronaldóék a halálcsoportban a harmadik helyen zártak a franciák és a németek mögött, ez pedig meg is bosszulta magát, hiszen már a 16 között kemény ellenfelet kaptak Lukakuék személyében. A torna eddigi szakaszában mindkét válogatott hétszer volt eredményes, a különbség hátul azonban igencsak szembetűnő, hiszen Courtois kapuját csak egyszer vették be az ellenfelek, míg a portugálok igencsak szellősen védekeztek és hatszor is kapituláltak. Ha a játék képén egyik csapat sem változtat, akkor gólgazdag mérkőzésre számíthat a közönség.

UEFA Euro 2020
Csehország
Hollandia
Belgium
Portugália
Európa-bajnokság
labdarúgás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.