Ugrás a tartalomra

Dartsoztak az oromhegyesi fiatalok

2021.11.21
12:26
2021.11.21
16:41
Forrás
Pannon RTV
Darts versenyt szerveztek Oromhegyesen a helyi közösség nagytermében szombat délután. A Pavilon Ifjúsági Klub szervezésében 16-an vettek részt a bajnokságon.

Először csoportokban mérték össze ügyességüket a résztvevők, majd ezt követte az egyenes kieséses szakasz, ahol a nyertesek a döntőig meneteltek. Az ifjúsági szervezet egyébként 2019-ben alakult, azzal a céllal, hogy a fiataloknak minőségi tevékenységet tudjon szervezni.

Borsos Csaba, az oromhegyesi Pavilon Ifjúsági Klub elnöke: „Valójában adottak voltak a táblák. Két darts táblát, valamint a hozzátartozó felszereléseket önerőből vásároltunk meg. Akkora érdeklődés volt a sport iránt, hogy szerveztünk egy versenyt.”

Oromhegyes

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.