Ugrás a tartalomra

Đoković bejutott a negyeddöntőbe Sanghajban

2016.10.13
13:55
2020.02.29
09:28
Egy óra húsz perc játékot követően jutott be Novak Đoković a sanghaji, keménypályás tenisztorna negyeddöntőjébe
Egy óra húsz perc játékot követően jutott be Novak Đoković a sanghaji, keménypályás tenisztorna negyeddöntőjébe. A világelső végig fölényben játszva, 6-4, 6-4 arányban legyőzte a ranglista 131. helyén álló, kanadai Vasek Pospisilt és az elődöntőbe jutásért a német Mischa Zverevvel találkozik. A szerb és a német játékos eddig egyetlen alkalommal, 2009-ben a Marseille-ben rendezett tornán találkozott, akkor Đoković két játszmában nyert. Viktor Troicki nem tudta megismételni a Rafael Nadal elleni játékát, és a negyeddöntőben 6-3, 6-3 arányú vereséget szenvedett a 15. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautistától.
tenisz
Sanghaj
Novak Đoković

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.