Ugrás a tartalomra

Egykori edzője nyilatkozott Szabó Szebasztiánról

2021.11.18
13:01
2021.11.18
17:06
Forrás
Pannon RTV
Rendkívül büszke Szabó Szebasztiánra korábbi edzője, Zelić Aleksandar. Szabó jelenleg magyar színekben versenyez. A vajdasági edző szerint egykori tanítványa a jövőben további érmeket nyerhet majd a nagymedencés világbajnokságon és az olimpián is.

Zelić Aleksandar már több mint 20 éve neveli a fiatal zentai úszókat. Többek között a novemberi, Kazanyban megrendezett rövidpályás Európa-bajnokságon három aranyérmet szerző Szabó Szebasztián is nála kezdte pályafutását. A vajdasági edző szép emlékeket őriz a vele való közös munkáról, elmondása szerint pedig már fiatal korában is látszódott Szabón, hogy eredményes pályafutás állhat előtte.

„A születése óta megvan a robbanékonysága, gyorsan rajtol, és remek a vízalatti teljesítménye, már gyerekkorában látszódott, hogy kimagaslik a többiek közül. A testalkatából adódóan sokan kinevettek, amikor azt mondtam, hogy egyszer egy komoly úszó lesz belőle, én viszont mindig is hittem benne."

Zelić Aleksandar szerint Szabó Szebasztián karrierje során több mélypontot is megélt, de közös erővel mindig túlléptek ezeken. Úgy érzi, egykori tanítványa sikere pont ebben rejlik.

„Nagyon büszke vagyok rá, örülök a sikereinek. Tudom, hogy egy nehéz úton ment keresztül. Volt pár olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy abbahagyja az úszást, de ott voltak mögötte a szülők és én is, mindig mindenben támogattuk. Örülök, hogy folytatta a pályafutását. Nagyon sok van még benne, az a legfontosabb, hogy élvezze az úszást, szeressen versenyezni és ne felejtse el, hogy mindig van hová fejlődni."

Az egykori edző hozzátette, a nagymedencés világbajnokságon és a soron következő olimpián is jó helyezést vár Szabó Szebasztiántól.

Szabó Szebasztián
úszás
edző
Zelić Aleksandar
Zenta

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.