Ugrás a tartalomra

Elkezdődött a 11. szabadtüdős búvár-világbajnokság Belgrádban

2021.06.23
17:15
2021.06.23
19:48
Forrás
Pannon RTV
A sporteseményt tegnap este nyitották meg. A megmérettetésre 26 országból összesen 140 búvár érkezett.

Napközben a versenyszámokra edzettek, este pedig már országaik zászlaival felsorakozva üdvözölték a búvárok a világbajnokság kezdetét a szerb fővárosban. A sportolók négy napon át több különböző kategóriákban mérhetik össze tudásukat.

Božana Ostojić, a Szerbiai Búvárszövetség elnök: „Uszony nélkül, két uszonnyal és monofin uszonnyal is merülnek. Aztán itt van még a statikus versenyszám. Ebben Branko Petrović, a Guinness-rekorderünk is részt vesz. Ő jelenleg világ- és Európa-bajnok, és lényegében megpróbálja megvédeni a címet."

A világjárvány miatt tavaly elmaradt a világbajnokság. Idén ugyanakkor rekordszámú résztvevővel tért vissza a verseny.

William Peña, a Búvár Világszövetség amerikai és latin-amerikai szövetségi elnöke: „Az idei bajnokság a világjárvány utáni újraindítás miatt is fontos. Ezt a Szerbiában megrendezett bajnoksággal kezdjük, ami a sportminisztérium és a szerbiai szövetség együttműködésének köszönhető."

A világbajnokság megrendezése Szerbiát népszerűsíti a világban – mondta Darko Udovičić a szerb sportminisztérium segédminisztere a rendezvény ünnepélyes megnyitóján.

„Biztos vagyok abban hogy Szerbia, Belgrád ismét jó házigazda lesz. Az Ifjúsági- és Sportminisztérium a legmagasabb szinten felismerte ennek a rendezvénynek a fontosságát. Biztos vagyok abban, hogy hozzájárul Szerbia és a sportág népszerűsítéséhez is."

A sportesemény szombaton zárul.

búvár
Szabadtüdős búvárverseny
vb
Belgrád

Most

15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.