Ugrás a tartalomra

Emlékplakett a legendáknak

2022.09.03
20:01
Forrás
Pannon RTV
90 éves fennállását ünnepli a Bajsa Labdarúgó Klub. Ebből az alkalomból tartottak ünnepi összejövetelt. Az eseményen visszaemlékeztek a régi időkre, és emlékérmeket is kiosztottak az egykori játékosoknak és klubtagoknak.

Bajsa egyik legrégebbi sportszervezete 1931-ben alakult. Először a Bajsa Sport Klub nevet viselte, a mait 2003-ban kapta. Kiss István 1960-tól egészen 1985-ig erősítette a Bajsa Labdarúgó Klub csapatát. Emlékeiről mesélt.

„Amit sokan nem hisznek el nekem, hogy teknőben fürödtünk. Egy teknő volt a bajsaiaknak, egy teknő a vendégeknek és abban fürdött a 17-18 játékos.”

Kirs Miklós egészen nyugdíjba vonulásáig labdarúgással foglalkozott. Bajsán is és más csapatoknál is tevékenykedett.

„Voltam Pannóniában, voltam Solunacban, voltam az AIK-ban és voltam Magyarországon is egy rövid ideig, két évig, és, hogy elmondjam őszintén, legtöbbet Bajsán. Ez volt az a klub a szívemben. Itt nőttem fel, itt játszottam is egy ideig és itt dolgoztam a legtöbbet. Dolgoztam, mint elnök és azután pedig edzőként vezettem a csapatot.”

Ez egy olyan klub, amelynek komoly történelme van - emelte ki az eseményen Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója.

„Fontos számunkra, hogy olyan feltételek mellett eddzenek a kisgyerekek és a felnőtt csapat is, ami számukra a legjobb, és ha megnézzük, hogy az utóbbi 2-3 évben, amilyen feltételeket biztosítottunk számukra, az edzőpályától kezdve, a főpálya, valamint az épület, ez egy nagyon komoly infrastruktúra. Azt mondom, hogy dolgozni kell. Dolgozni kell a fiatalokkal, a gyerekekkel azért, hogy sportra neveljük őket, és ami a legeslegfontosabb, hogy ezen a sporton keresztül egészséges embereket neveljünk belőlük.”

Az eseményen emlékéremmel jutalmazták az egykori tagokat. Az elismeréseket Palágyi Szabolcs és Zsemberi János adták át.

emlékplakett
Bajsa Labdarúgó Klub
Bajsa
90 éves
Palágyi Szabolcs
TSC

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.