Ugrás a tartalomra

Évi közgyűlését tartotta Szabadkán a Vajdasági Búvárszövetség

2018.02.24
18:37
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
Kiemelt fontosságú célkitűzésük, hogy minél több fiatalban felkeltsék az érdeklődést e nem mindennapi és cseppet sem könnyű sport iránt, amelynek ma már számos versenyszáma létezik.

A Vajdasági Búvárszövetség szombati, évi közgyűlésén határozatot hoztak arról, hogy az idén Vajdaságban hat versenyt szerveznek. Egyébként igen szerény anyagi támogatások között dolgoznak, edzenek és versenyeznek a vajdasági búvárok, hiszen a tartománytól a 2018-as évre 600 ezer dináros támogatást láttak elő mindössze.

Fontos cél a búvárkodás iránt érdeklődő fiatalokkal való foglalkozás, mert egyre többen szeretnének víz alatti sportokkal foglalkozni. A rekreációs búvárkodás mellett foglalkoznak még a víz alatti biatlonnal, a búvárúszással és az apneával is. Számos szerbiai és nemzetközi megmérettetésen vesznek részt - emelte ki Mile Petrov, a Vajdasági Búvárszövetség elnöke: „Ilyenek a statikus és dinamikus apnea, amelyben országos és világrekordot is döntöttünk, egészen a gyorsasági búvárúszásig.”

A Vajdasági Búvárszövetség tagjai nemcsak sporttal, hanem művészettel is foglalkoznak. Víz alatti fényképeket készítenek. Több nemzetközi versenyen és világkiállításon nyertek már értékes díjakat víz alatt készült fényképeikkel.

Szabadka
vajdasági
Búvárszövetség
közgyűlés

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.