Ugrás a tartalomra

Ez volt az utolsó komoly táv a Dakaron

2022.01.13
20:00
2022.01.13
20:30
Forrás
Pannon RTV
Már csak az utolsó szakasz maradt hátra a 44. Dakar-ralin. A 11. etap volt az utolsó komoly táv, amely alaposan próbára tette a versenyzőket.

A Bisha körüli 345 kilométeres mért szakaszt Gyenes Emánuel a 42. helyen fejezte be, Saghmeister Gábor pedig a 107. pozícióban ért célba.

A csütörtöki szakasz szinte kizárólag csak homokos talajból és dűnékből állt, imitt-amott kisebb köves résszel. Emellett a versenyzők dolgát alaposan megnehezítette a navigáció is, amely igen nehéz volt. Gyenes Emánuelnek ma kivételesen nem volt műszaki gondja, így jól tudott haladni és a 42. helyen ért célba, összesítettben pedig a 40. pozíciót foglalja el.

Gyenes Emánuel, motorversenyző, Románia: „Szerintem megmutattak mindenfajta dűnét nekünk, ami létezik, színben is, meg magasságban is, meg puhaságban is, mindenben. Tehát volt piros dűne, sárga dűne, fehér dűne, minden. Voltak nagyon puha dűnék, ahol nem mentünk sokat, szerintem 6-7-8 kilométert, de kivette az erőt belőled, annyira nehéz volt. Nem nagyok, 3-4 méter magas dűnék, de nagyon nehéz volt benne menni. Azon kívül a pálya nagyon tetszett. Ma élveztem a dűnés részeket, tehát egy jót lehetett ma motorozni. Nagyon szép helyeken jártunk.”

Ahogy közeledik a verseny vége, Saghmeister Gábor egyre jobban belerázódik a versenyzésbe. Csütörtökön egyik legjobb idejét jegyezte a 2022-es Dakaron, a 107. helyen ért célba és összesítettben is ezt a pozíciót foglalja el.

„Mondhatom azt, hogy több mint 100 kilométer nagyon mély, dűnés szakasz volt ezekből a kilométerekből. De nagyon sok tevefüvön is motoroztunk, nagyon mély gödrökbe kellett ugrándoznunk ezzel a motorral. Kiszáradt medrekben, nagyon nagy kövek közt, úgyhogy tényleg nagyon megdolgoztunk a mai napért, hogy itt legyünk a célban. Aránylag próbáltam egy biztonságos, jó tempót biztosítani, ami össze is jött.”

A szakaszt a versenyen kívül rajtoló Kevin Benavides nyerte meg a Honda nyergében, a második a KTM-es Sam Sunderland lett, a harmadik pedig a portugál Joaquim Rodrigues. Sunderlandnak a holnapi zárószakasz előtt közel 7 perces előnye van Pablo Quintanillával szemben.

Az autósak mezőnyében egy újabb audis siker született. Ezúttal Carlos Sainz ért elsőként célba, akinek ez az idei második szakaszgyőzelme. Összesítettben Nasser Al-Attiah előnye egy perccel nőtt Sebastien Loebbel szemben.

A 12. szakaszon a mezőny Dzsiddába érkezik egy 163 és fél kilométeres mért szakaszt követően, ahol a Vörös-tenger partján szervezik meg a hagyományos pódiumra való érkezést.

Dakar-rali
Saghmeister Gábor
Gyenes Emánuel
motorverseny

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.