Ugrás a tartalomra

Feljutott a Szuperligába a TSC

2019.04.21
10:25
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
A topolyai csapat tegnap délután Belgrádban a Bežanija együttese ellen játszott, és 3:2-es győzelemmel biztosította be a feljutást az első osztályba.

TSC csapatának már a mérkőzés első húsz percében sikerült két gólt szereznie, ezért a belgrádi Bežanija csapata a meccs hátralévő részében főleg azért küzdött, hogy behozza a lemaradást. A 70. percben végül sikerült is gólt rúgniuk, ám a 86. percben a topolyaiak még egy góllal növelték előnyüket.

A belgrádiaknak a mérkőzés 90. percében sikerült ugyan még egy gólt szerezniük, ez azonban kevésnek bizonyult.

Szabó Zoltán, vezetőedző, TSC: „Szép győzelem, 3:2, volt helyzet az egyik és a másik oldalon is. Mi az első félidőben nem használtunk ki 2-3 száz százalékos helyzetet. A második félidőben volt egy kis szerencsénk és a 11-est kihagyta a Bežanija, de szerintem a győzelem megérdemelt és ezzel beléptünk a Szuperligába, most már matematikailag is megvan.”

A topolyaiak ismét bizonyították, hogy a két legerősebb csapat közé tartoznak a ligában – mondta Goran Dragoljić, a Bežanija edzője, aki saját csapata játékát is méltatta.

Goran Dragoljić, vezetőedző, FK Bežanija: „Nagy odaadással, harccal és akarattal sikerült visszajönnünk a játékba. A mérkőzés vége előtt volt egy tizenegyesünk is, amit nem tudtunk kihasználni és a mulasztások miatt meg is büntettek bennünket. Nincs mit felrónom a játékosaimnak, bátran és jól játszottak, a maximumot adták ebben a pillanatban. A topolyai csapat megérdemelten jutott a Szuperligába. Gratulálok nekik, és sok szerencsét kívánok.”

A TSC-nek elegendő lett volna egy pontot szereznie a feljutáshoz, azonban a kék-fehérek biztosra mentek és a győzelmükkel biztossá vált, hogy a következő idényben a szerb első osztályban, a Szuperligában szerepelnek.

Babić Filip, játékos, TSC: „Hihetetlen érzés, tényleg, ünnepelhetünk. A liga végéig igyekszünk fantasztikusan teljesíteni, megpróbálunk győzni a fennmaradt három mérkőzésen is, és remélem, hogy az első helyen végzünk majd.”

A TSC jelenleg 46 ponttal vezeti a Szerb Labdarúgó Első Liga rájátszását, második a Javor 41 ponttal, a harmadik pedig az Inđija 33 ponttal.

szuperliga
TSC

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.