Ugrás a tartalomra

Felkészültek a Nemzeti Vágtára a vajdasági lovasok

2019.10.07
16:59
2019.10.07
17:22
Forrás
Pannon RTV
Cékus Árpád igyekszik a lehető legtöbbet megadni lovának a siker érdekében, bízik benne, hogy a pályán jól tudnak teljesíteni.

A kishegyesi Cékus Árpád harmadik alkalommal indul a Nemzeti Vágtán. Idén először Topolyát képviseli Bessy nevű lovával.

Gyors felnyergelés, bemelegítés, majd kezdődhet az edzés Bessy számára. A topolyai színekben induló lovas szerint lova számára a legfontosabb a napi rutin pontos betartása. Árpád igyekszik minél jobban megnyugtatni lovát a rangos futamig, hogy a lehető legkisebb nyomás nehezedjen rá.

Cékus Árpád, lovas, Kishegyes: „Nekem olyan lehetőségeim vannak, hogy a pályám körülbelül másfél kilométerre van, amit a saját területünkön állítottunk fel. Hasonló a Nemzeti Vágta pályájához, hasonló méretű, és ezen a pályán próbálunk meg kiszabott edzéseket, amit a fiatalabb lányom állít össze, mivel ő is részt vesz a Vágtán, és ezt én nagyon szigorúan betartom. Tehát ahogy ezt ő mondja, úgy csináljuk.”

A kishegyesi lovas elmondása szerint a tíz éves kanca ideges természetű, illetve ő magát is ideges típusnak tartja, ez az izgalom és idegesség a vágta közeledtével pedig csak fokozódik. Számára a legnehezebb pszichikailag helyt állni. Ebben a versenyágban nagyon jól össze kell szokni a lóval, ez jelenti a legtöbbet - tette hozzá.

Cékus Árpád, lovas, Kishegyes: „A ló a legfontosabb, illetve az, hogy egészséges legyen, ne legyen sérült, jól érezze magát. Az meglátszik rögtön, ha kivezetünk egy lovat és fénylik a szőre, jó kedve van, mozog, mert hát lusta lóval nem lehet versenyezni.”

A Nemzeti Vágtát október 19-én és 20-án tartják Budapesten. Vajdaságból összesen 9 lovas száll nyeregbe.

Nemzeti Vágta
Cékus Árpád
lovaglás

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.