Ugrás a tartalomra

A Ferencváros nyerte a Siflis Géza labdarúgó emléktornát

2019.10.30
11:19
2019.10.30
18:44
Forrás
Pannon RTV
Megtartották a Siflis Géza Emléktornát kedden délután a magyarországi Kelebián.

A második alkalommal megrendezett labdarúgó tornán a Ferencváros, a topolyai TSC és a Kiskunhalas U-19-es csapatai mérkőztek meg egymással.

Kiskunhalas csapata a TSC ellen 0-0-át játszott, viszont a Ferencvárostól 4:0-ra kikaptak a halasiak. Tóth Péter, a Kiskunhalas szélsője ennek ellenére nem volt csalódott: „Mi azért gyengébb csapat vagyunk ehhez a két csapathoz képest, de úgy gondolom, hogy a Topolya ellen nagyon jól megálltunk a helyünket, a Fradi ellen meg gondoltuk, hogy ez lesz.”

A Ferencváros együttese mindkét mérkőzést megnyernie, a TSC ellen 2:0-ra győztek.

Vida Kristóf, bal védő, Ferencváros: „Jó mérkőzéseket játszottunk. Topolya ellen is egy harcos meccset játszottunk. Az első félidő úgy gondolom, hogy kiegyensúlyozott volt, második félidőben pedig uralni tudtuk a mérkőzést, és kihasználtuk a helyzeteinket. A második mérkőzésen pedig, hát igazából az egy rövidebb mérkőzés volt, csak első félidőt játszottuk, szerintem jól játszottunk, kihasználtuk a helyzeteinket.”

Teslić Igor, a topolyai csapat edzője elmondta, örül a nemzetközi tornáknak, mert ilyen körülmények között tud igazán fejlődni a csapata: „Még tart a bajnokság, még van négy forduló a bajnokságból, utána december folyamán, ahol bajnoki szünet van, ott tervezünk nemzetközi mérkőzéseket játszani, Magyarország felé. Január közepén kezdődnek újra az edzések, lesz két hónapunk március közepéig, akkor is főleg nemzetközi mérkőzéseket szeretnénk játszani.”

Siflis Géza személye összeköti a Délvidéket, Ferencvárost, Kiskunhalast és Kelebiát - jelentette ki Kovács Marcell, a torna szervezője: „A Levente Egyesület felvállalta ennek a történetnek, ennek históriának a feldolgozását, és ennek az apropóján a Fradi múzeum partnerünk volt, a szabadkai Városi Könyvtár és a budapesti Széchényi Könyvtár adta azt a dokumentációs hátteret, amelyikből fel tudtuk dolgozni azt, ami gyakorlatilag a torna alapja.”

A baráti találkozón a kiskunhalasi csapat végzett a harmadik helyen, a TSC lett a második, a Ferencváros pedig az első helyet szerezte meg.

Siflis Géza
Kelebia
labdarúgás
U-19
Ferencváros
TSC Labdarúgóklub
Kiskunhalas
Teslić Igor
Kovács Marcell

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.