Ugrás a tartalomra

Foci ínyencségek vasárnapra, nyert a Brighton a Liverpool ellen

2023.01.15
08:38
2023.01.15
08:59
Forrás
index.hu, nso.hu
Vasárnapra is jut egy csúcsrangadó az angol labdarúgó-bajnokságban: a listavezető Arsenal az örök rivális Tottenham otthonába látogat.

A második helyen álló Manchester City szombati vereségét követően Mikel Arteta alakulata egy esetleges győzelemmel nyolc pontos előnyre tehet szert a tabellán. Legutóbb 2004-ben ünnepelhettek aranyérmet az észak-londoniak, a Tottenham pedig sorozatban negyedszer nyerhet hazai pályán ebben a párharcban, amelyre korábban a Premier League-ben még soha nem volt példa. Az Arsenal egyébként 11 meccs óta veretlen a bajnokságban, ráadásul ezen időszak alatt két döntetlen és kilenc győzelem a mérlege. A Spurs ehhez képest 11 találkozóból ötöt is elveszített. Az Arsenal a 2013/2014-es idény óta először győzheti le kétszer egy szezonon belül a Tottenhamet, hogy mindez sikerül-e, az 17 óra 30 perctől kiderül.

Bőséges a topligás labdarúgó-kínálat erre a vasárnapra is: Angliában Tottenham–Arsenal, Olaszországban Roma–Fiorentina, Franciaországban Rennes–PSG mérkőzés jelenti a program csúcsát, míg a két spanyol élvonalbeli bajnokit kiegészíti a Real Madrid–Barcelona Szuperkupa-döntő Szaúd-Arábiában.

A Brighton otthonában sem tudott nyerni, így visszacsúszott a tabella nyolcadik helyére a Liverpool az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján. A forduló előtt egy pont választotta el egymástól a BL-helyekért nyújtózkodó két csapatot, ennek megfelelően küzdelmes első félidőt vívtak. A Jürgen Klopp vezette együttes az első játékrészben a szerencsének köszönhetően kerülte el a gólhátrányt. A 41. percben a videobíró lesállás miatt vont vissza a Brightonnak megítélt büntetőt. Majd mindössze két perccel a második félidő megkezdése után Solomon March bevette Alisson kapuját, és megszerezték a vezetést. Az 53. percben másodszor is beköszönt a 28 esztendős angol középpályás. A harmadik gól pedig a 83. percben született meg, Danny Welbecknek köszönhetően. A Liverpool támadójátékában ezúttal a szépítő gól nem jött össze, a vörösök egymás után a második bajnokijukat is elveszítették, a Brighton viszont két hazai vereség után újra három pontot zsákmányolt.

labdarúgás
Arsenal
Tottenham

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.