Ugrás a tartalomra

Focizni jó – minden korosztálynak

2021.06.19
18:01
2021.06.19
19:10
Forrás
Pannon RTV
Családi napot tartott a hajdújárási Vinogradar Futballklub. Az esemény alkalmával a gyerekek mellett a szülők is összemérhettél erejüket a pályán, illetve új tagok felvételére is sor került.

Aki nem tudott ma részt venni a toborzáson, az sem kell, hogy elkeseredjen, hiszen a csapat Facebook oldalán minden elérhetőséget megtalál a jelentkezéssel kapcsolatban.

A focizni vágyó gyerekek már 5 éves kortól egészen 18 éves korig jelentkezhetnek a csapatba. A már itt focizó gyerekek szeretettel várják új csapattársaikat.

Újvári Dávid: „Nekem sem ment rögtön először, ha első edzésen nem megy, akkor gyakorolni kell.”

Tchunkam Alex: „Jó itt gyerekek között lenni, játszunk, az edzők is nagyon kedvesek.”

Tesity Ervin a Vinogradar Futballklub edzője elmondta, a csapatnak jelenleg 90 focistája van, ezt a létszámot szeretnék tovább bővíteni: „Tavaly 5 csoporttal dolgoztunk, reményeink szerint idén nyártól ugyanígy öt korosztállyal fogjuk folytatni a versenyzést. Nem minden versenykorosztály, tehát vannak versenykorosztály alattiak, de velük is már szépen lassan, folyamatosan meccseket játszunk.”

Az eseményt a fél 9-kor kezdődő Vinogradar U19 - Kanizsa-Zenta-Ada Ligaválogatott meccs zárja majd, amelynek során a pálya új reflektorait is felavatják, amelyeket a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázatán nyertek. A klub emellett egy új, műfüves focipályával is gazdagodik.

Hajdújárás
Vinogradar
labdarúgás

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.