Ugrás a tartalomra

Foglalkozások az adai Lovasvölgyben

2020.07.16
14:51
2020.07.16
16:53
Forrás
Pannon RTV
Őseink életébe kóstolhattak bele a gyerekek egy egész napos foglalkozás keretein belül Adán. A helyi Lovasvölgyben nem csak a lovaglás fortélyait, de a lovas íjászatot is megismerhették.

Sörényfésülés és a nyereg felrakása - ez is része a ló lovaglásra való felkészítésének. A gyerekek ezt is megtanulhatták a lovas napon. A résztvevők között akadtak olyanok is, akik már több éves tapasztalattal rendelkeznek.

Nagy Janka, résztvevő: "Előtte is nagyon szerettem a lovakat, és amikor az egyik barátnőm elkezdett járni lovagolni, azután jöttem én is, egy héttel később, és azután csak jött magától az egész. Négy éve járok ide."

A lovaglás mellett a lovas íjászat alapjait is megismerhették a résztvevők. Ahogyan fogalmaztak, ez egy igen összetett sportág.

Szenes Viktor, résztvevő: "Már régebb óta lovagolok. Aki nem tud lovagolni, abból sosem lesz jó lovas íjász. Meg ugyan úgy, aki nem tud íjászkodni, de tud lovagolni, abból se lesz jó lovas íjász."

A lóval való foglalkozás sok mindenre megtaníthatja a gyerekeket - véli Boldizsár Kornél, a foglalkozás szervezője.

"A tiszteletet emelném ki, a gondoskodást, mivel, hogy az állatokról gondoskodni kell, vizet és ételt adni, illetve tisztán tartani őket. Van még egy dolog, amit kiemelnék, ez pedig a dominancia, ugyanis a lovak olyan közösségekben élnek, ahol van egy vezér kanca, vagy vezér hím, és ő vezeti az egész csapatot. A lovaglásnál a lovasnak el kell érnie azt, hogy a ló bízzon benne, ezt pedig egyrészt dominanciával éri el - határozottsággal, nem agresszióval."

Adán a hobbilovaglás 10 éves múltra tekint vissza. A Lovasvölgyben mintegy hat éve foglalkoznak a gyermekek oktatásával.

Lovasvölgy
Ada
tábor
lovaglás
gyerekek

Most

Népszerű