Ugrás a tartalomra

Fókuszban a kézilabda Magyarkanizsán

2017.08.26
09:33
2017.10.04
12:26
Tornán kívüli mérkőzések a Kanizsa Kupán.

Tornán kívüli mérkőzésekkel folytatódott pénteken a VII. OTP Bank Kanizsa Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna a magyarkanizsai sportcsarnokban, majd ünnepélyesen is megnyitották a rendezvényt.

Az első délutáni összecsapáson a horvát Nexe 33:24-re verte a török Nilüfer Bursa gárdáját, majd a belgrádi Partizan nyert 34:30 arányban a magyar második liga bajnoka, az Algyő ellen. A felfiatalított belgrádi csapatban játszó Matija Pižurica eddig minden magyarkanizsai tornán pályára lépett. „Magyarkanizsa igen szép város, ahova a nehéz felkészüléseket követően az első tétre menő mérkőzéseinkre jövünk. Tetszik itt nekünk, a Partizan, és vele együtt én is, már a kezdetek óta itt vagyunk.”

Az ünnepélyes megnyitón Nyilas Mihály tartományi kormányalelnök is köszöntötte a csapatokat és a szurkolókat. „Magyarkanizsa a kézilabda városa most, ezekben a napokban. Az egész régió egyik legfontosabb sporteseményén vagyunk, a kézilabdát illetően pedig azt hiszem, Szerbia viszonylatában is élen járunk ezzel a rendezvénnyel.”

A megnyitó után a svéd Kristianstad és a Dragan Đukić edző vezette Székelyudvarhelyi KC léptek pályára. A hétszeres svéd bajnokcsapat és BL-főtáblás magabiztos játékkal 43:33 arányban bizonyult jobbnak a román gárdánál. A magyarkanizsai tornán a korábbi években is rangos európai, sőt ázsiai és afrikai csapatok fordultak meg - mondja Dukai Ferenc főszervező. „Nagyon színvonalas, nagyon jól szervezett kézilabdatornáról van szó, ahol minden csapat megtalálja a maga számítását az előkészületekben, hisz vannak kicsit gyengébb csapatok, vannak középosztályú csapataink, valamint erős csapataink is, amelyek így fel tudják mérni azt, hogy az elmúlt időszakban mit csináltak meg.”

Szombaton a B-csoportban a Kristianstad–Nilüfer Bursa mérkőzést játsszák, majd pedig kezdődik az A-csoport rangadója, a MOL-Pick Szeged–Nexe összecsapás.

kézilabda
Magyarkanizsa
torna
Kanizsa Kupa

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.