Ugrás a tartalomra

Fölényes győzelmet aratott a Spartacus Prozivka (videó)

2017.02.05
16:00
Fölényes győzelmet aratott szombat este a szabadkai ilabda csapata a nagybecskereki Proleter felett a szerbiai vízilabda B liga északi csoportjának hatodik fordulójában
Fölényes győzelmet aratott szombat este a szabadkai ilabda csapata a nagybecskereki Proleter felett a szerbiai vízilabda B liga északi csoportjának hatodik fordulójában. A mérkőzésre kilátogató közönség igazi gólparádét láthatott Szabadkán.      Már az első percben hazai gólnak örülhetett a szabadkai közönség a Spartacus Prozivka és a nagybecskereki Proleter összecsapásán. A mérkőzés folytatásában sem változott sokat a helyzet. Félidőre 11:1-es állás alakult ki a szabadkaiak javára. A fordulást követően a Proleter összeszedte magát, és a harmadik negyedben mindössze egyetlen gólt kaptak. A végeredményen azonban ez nem sokat segített, a Spartacus Prozivka csapata fölényes, 15:4-es győzelemmel örvendeztette meg a népes szurkolótábort.



Az összecsapás után Bakos László, a nagybecskereki Proleter edzője elmondta, nem könnyű dolgozni a csapattal, mivel évről évre szinte mindent az alapoktól kell kezdeni. „Középiskola után a játékosaink elmennek Újvidékre és Belgrádba egyetemre. Ezért mindig fiatalokkal kell újra csinálni. Emiatt volt is egy négyéves kiesésünk. Fiatal csapatunk van. Elégedett nem vagyok, de elégedetlen sem, mivel bennmaradunk a ligában.” A szabadkai csapat a nagybecskereki Proleterhez hasonlóan szintén fiatal játékosokból áll. Varkulya Csongor, VK Spartacus Prozivka, Szabadka: „Különleges taktikánk nem volt. Az elsődleges cél az volt, hogy belehúzzunk, és körülbelül ennyi volt, amit az edző mondott.” Nemanja Andrić, a szabadkai Spartacus Prozivka edzője szerint csapata jó játékot mutatott a nagybecskerekiek ellen. „Van fejlődés, és ez az eredményen is látszik. A Nagybecskerek nem gyenge csapat. Három játékossal is erősítettek a Crvena zvezda utánpótlás csapatából. A mai teljesítményünk dicséretes, elégedett vagyok.” A szerbiai vízilabda B liga északi csoportjában hat fordulót követően a szabadkai Spartacus Prozivka a harmadik, a nagybecskereki Proleter pedig az ötödik helyen áll.
Nagybecskerek
vízilabda
Proleter
Spartacus Prozivka

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.