Ugrás a tartalomra

Fölényes győzelmet aratott a TSC

2019.03.06
17:00
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
Fölényes győzelmet aratott a TSC együttese a Sloboda elleni mérkőzésen a zentai Városi Stadionban. A Szerb Első Liga 25. fordulójában a topolyai csapat 4:0-ra verte meg az užicei együttest.

A topolyai csapat első gólját a meccs kilencedik percében Pintér Norbert szerezte meg, majd ezt követően Nenad Lukić és Filip Babić is eredményes volt, így a hazaiak 3:0-ás állás mellett mehettek a pihenőre.

A második félidőben a Sloboda együttesének továbbra sem sikerült szépítenie az álláson. A hazaiak negyedik gólját Miloš Plavšić küldte a hálóba. Így a mérkőzés a TSC 4:0-ás győzelmével zárult, a topolyai csapat pedig az élre állt.

Slobodan Dogandžić, vezetőedző, Sloboda LK, Užice: „Úgy gondolom, hogy a TSC mély benyomást tett ránk, köszönve a színvonalas játéknak. Megérdemelték a győzelmet a tisztességes és fair játék miatt. Ebben a küzdelemben ők bizonyultak a legjobb csapatnak.”

Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzőjének elmondása szerint ma rutingyőzelmet aratott a csapat: „Az első félidőben már 3:0 volt az állás, akkor már meg volt nyerve a mérkőzés. A második félidőben már egy kicsit kiengedtünk. De sikerült még egy gólt lőni, úgyhogy megvagyok elégedve nagyon a csapat teljesítményével, mert 4:0-ra nyerni egy szép eredmény, és biztató a következő mérkőzések előtt.”

A Szerb Első Liga 25. fordulóját követően a TSC az első, a Slooboda pedig a tabella tizenötödik helyén áll. A TSC legközelebb vasárnap mérkőzik meg a Borac ellen Čačakban.

TSC
Topolya
labdarúgó

Most

16:14

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.