Ugrás a tartalomra

Fölényes győzelmet aratott a TSC a Szuperliga harmadik fordulójában

2021.08.03
12:15
2021.08.03
16:22
Forrás
Pannon RTV
A TSC csapata már az első félidőben két gólt szerzett.

4:0-s győzelmet aratott a TSC a szerb Szuperliga harmadik fordulójában a lazarevaci Kolubara labdarúgó csapata ellen. A topolyai csapat jelenleg a második helyet foglalja el a tabellán 9 ponttal.

A 11. percben Tomanović talált a kapuba, majd a 31. percben Stanojlović góljával további előnyre tett szert a topolyai együttes. A második félidő elején a vendégek gólt szereztek, a nemrégiben bevezetett videóbíró viszont a les állás miatt ezt érvénytelenítette. A második félidőben Zec büntetőjével ismét a TSC növelte előnyét. A mérkőzés utolsó gólját pedig Vukić lőtte, ezzel a TSC hazai pályán legyőzte ellenfelét. Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC, Topolya: „Ez már a harmadik meccsünk, amin győztünk és hasonló rajtot látok, érzek, amit két éve produkáltunk, amikor Európában is sikerült szerencsét próbálnunk. Aminek örülök, hogy Lukić távozása nem érződött a csapaton. Sikerült őt helyettesítenünk, egy olyan meccset játszottunk, amelyen több gólt is sikerült lőnünk. Valójában okosan játszottunk egy olyan csapat ellen, amely most jutott fel az első osztályba és ez a csapat nem rendelkezett elég tapasztalattal: próbáltak ellenünk játszani, ez megfelelt nekünk és a végén megérdemelt győzelmet arattunk.”

Mladen Krstajić vezetőedző sajtótájékoztatón adott nyilatkozatában kiemelte, annak ellenére, hogy a csapat fölényesen győzött nem volt egyszerű helyt állni. „Szeretném megköszönni Đurđević úrnak és csapatának, amiért korrekt focit játszottak és köszönet azokért a dicséretekért is, amiket nekünk és a szakmai stábunknak mondott. 4:0 - valóban megérdemeltük a győzelmet, de azt hiszem a különbség talán túl nagy. A meccs előtt is mondtam, hogy a Kolubara, függetlenül attól, hogy az első két fordulóban csak egy pontot gyűjtött. Hármat is szerezhetett volna otthon a surdulicai Radnik ellen, nehéz ellenfél volt.”

Megérdemelt győzelemként ítélte meg a mérkőzés végeredményét az ellenfél vezetőedzője. Dejan Švaba Đurđević, vezetőedző, Kolubara: „Tiszta, meggyőző TSC győzelem, ami teljesen megérdemelt. Ebből a nehéz helyzetből, amibe kerültünk, pozitívan kell előretekintenünk, ki kell emelnünk olyan helyzeteket, amik jók voltak.”

A topolyai TSC csapata következő mérkőzését a niši a Radnički ellen játssza idegenben.

TSC
Szuperliga

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.