Ugrás a tartalomra

Fontos labdarúgó mérkőzésre készül a topolyai TSC

2017.10.19
15:33
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Szombaton fogadja otthonában a topolyai TSC a dobanovci Budućnostot. A házigazda együttes kedvező eredményre és sok szurkolóra számít, akiket ismét meglepetéssel várja.

A szerbiai labdarúgó másodosztály 10 bajnoki fordulójában a topolyai TSC ellenfele a dobanovci Budućnost lesz. A TSC az utóbbi három mérkőzésén nem tudott nyerni, két döntetlen után idegenben 2:0-ra kikapott a zimonyi Teleoptiktól. Fontos a következő meccs, hiszen ha győz a TSC, akkor ismét felzárkózhat a élmezőnyhöz. Petar Kurćubić, vezetőedző, TSC: „Gyenge időszak áll mögöttünk, és nagyon szeretnénk javítani a benyomáson, amit Zimonyban szereztünk. Tény, hogy itt Topolyán általában jól játszottunk és jó eredményeket értünk el, és szeretnénk ezt megismételni.”

Az utóbbi időszakban egyre látogatottabbak a TSC hazai mérkőzései. A szurkolókra ezúttal is számít a csapat, és meglepetéssel is készülnek a jegyet váltó nézők számára. Szabó Zoltán, sportigazgató, TSC: „Szeretném meghívni a szurkolókat, hogy mint a múltkori itthoni meccsen is, jöjjenek ki mindannyian, mert meglepetés várja őket. A belépő ingyenes, de aki jegyet vált, ami 150 dinár lesz, meglepetés várja. Erről csak ennyit szeretnék mondani, a meglepetést majd a meccsen meghallják, hogy mi lesz.”

A TSC és a Budućnost mérkőzését szombaton 14:30-tól tekinthetik meg a nézők a topolyai városi stadionban.

Topolya
TSC
labdarúgó
mérkőzés
Szabó Zoltán

Most

14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.