Ugrás a tartalomra

Fucsovics feladta a Lajović elleni meccset Rómában

2022.05.09
07:25
Forrás
Pannon RTV
Dušan Lajović főtáblás az 5,4 millió euró összdíjazású római salakpályás tenisztornán, mivel a selejtező második fordulójában Fucsovics Márton az első szettben feladta a szerb teniszező elleni mérkőzését.

A magyar teniszező elveszítette az első négy játékot vasárnap Dušan Lajović ellen, majd a találkozó 24 perc után félbeszakadt, mert elkezdett esni az eső. A kényszerű várakozás során Fucsovics jelezte, hogy nem folytatja a mérkőzést.

A magyar szövetség közösségi oldala szerint Nagy Zoltán edző elmondta, hogy Fucsovicsot már szombaton is erős fejfájás gyötörte, gyógyszert kapott, de nem javult az állapota. Ennek ellenére vasárnap pályára lépett, ám a fejfájás újra jelentkezett, amit az esőszünetben megpróbáltak enyhíteni, de nem sikerült, így nem tudta folytatni a meccset. Egyelőre nem tudni, mi okozza a fejfájást, így az edzői stáb még egyeztet arról, hogy mikor lépjen újra pályára Fucsovics.

tenisz
Dušan Lajović
Fucsovics Márton

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.