Ugrás a tartalomra

Futás, úszás és aquatlon fesztiválhangulattal tetőzve

2021.08.15
12:49
2021.08.15
16:40
Forrás
Pannon RTV
Tegnap startolt el a 39. Futó- és Úszófesztivál Magyarkanizsán, amelyen közel 550 úszó, futó, és aquatlonista vett részt. Szinte minden korosztály számára indítottak versenyt, így mindenki, aki szerette volna, kipróbálhatta magát versenyhelyzetben.

Már a szombat délelőtti órákban megtelt a magyarkanizsai strand úszókkal, futókkal és szurkolókkal. Az első rajtok 10 órakor kezdődtek és a versenyzők 200, 570, 3000 és 7500 méteres távokon indulhattak. A szabadkai Lea Lucija Simićnek az 570 méteren sikerült elsőként beérnie a célba: „Szerintem nagyon jól sikerült, mivel nem úsztam még sosem a Tiszán, szerintem nagyon jó lett. Amikor elindultam, kicsit nehezebb volt, de ahogy jöttem a cél felé, akkor láttam, hogy közelebb vagyok és jobb volt már, begyorsítottam és jobban éreztem magam.”

Délután pedig a futásé volt a főszerep, elsőként a 900, az 1400, a 2600, valamint a 3500 méteres távokon rajtoltak el a fiatalabbak, majd később a felnőttek mezőnye következett. A futók 4, 3, 10 és 21,1 kilométerre nevezhettek be. A 21,1 kilométeres távon elsőként a šabaci Milovoje Jovović ért be a célba 1 óra 23 perc alatt: „A futam kitűnő, hallottam, hogy Magyarkanizsán jó a szervezés, ezért is jöttem. Az eredmény másodlagos volt, a távot magamnak futottam, nem vártam, hogy nyerni fogok.”

Idén is indulhattak a vállalkozó szelleműek az aquatlonon, 13 és 28,6 kilométeres távon. A magyarkanizsai Bognár Csilla délelőtt a 3000 méteres úszótávot, délután pedig a 10 kilométeres futótávot teljesítette: „Nagyon örülök neki, hogy úgymond hazai közönség előtt versenyezhetek, illetve hogy minden kanizsai ismer, minden kanizsai nekem szurkol, tényleg nagyon felemelő érzés, és nagyon sok energiát is adott nekem.”

A szervezők nagy erőkkel vetették bele magukat az idei fesztivál szervezésébe egy év kihagyás után. Rekordközeli résztvevővel számolhattak az idén.

Mészáros Kornél, szervező: „Résztvevők érkeznek Magyarországról is, nagyon sok új résztvevőnk van, akik jelentkeztek az ország területéről, Belgráddal bezárólag, vagyis északra és délre 200 kilométeres körzetből van a legtöbb versenyzőnk.”

Az igazi fesztiválhangulat sem maradt el, hiszen Dj Maxy lemezlovas és a Moonlighting Quartet szórakoztatta a résztvevőket és a szurkolókat egyaránt.

futás
úszás
Magyarkanizsa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.