Ugrás a tartalomra

Futóiskola indult Szabadkán (videó)

2017.04.08
11:48
Belgrádi kezdeményezésre futóiskola indult Szabadkán is
Belgrádi kezdeményezésre futóiskola indult Szabadkán is. Az ötlet megálmodója a trcanje.rs honlap alapítója, Veroljub Zmijanac. Célja az volt, hogy a szerbiai városokban megmozgassa a mozgás szerelmeseit. Április elején 16 városban indult egyidejűleg futóiskola. A szabadkaira 15 diák, leendő futó jelentkezett. A belgrádi futóiskola 2013-ban indult útjára. Azóta nagyon sok sikeres futót nevelt ki, akik már több versenyen is megméretették magukat. Így lesz ez Szabadkán is. A jelentkezők alapos felkészülés után már bátran nevezhetnek akár rövidebb, akár hosszabb futóversenyre is. Ez a célja Beke Ottónak is, aki szeretne többet és gyorsabban futni.  „Évek óta foglalkozom hobbi szinten futással és elértem azt a szintet, ami vélemények szerint külső szakmai segítség nélkül nem fejleszthető. Ebből kifolyólag szeretnék a futóiskola keretein belül új technikákat és a fejlődésre lehetőséget adó tudnivalókat hallani.”



A futóiskola edzője Fabó Ildikó okleveles edző Keszég Szilvia sport szakorvossal együtt foglalkozik az indulókkal. Fabó Ildikó, edző: „Az oktatás az hét hónapig fog tartani. Heti három edzést foglal magába és három fázisra fogjuk osztani a fejlődési fázisokat, illetve a jelentkezők között is csoportokat fogunk kialakítani fejlettségi szinttől függően.” Az edzéseket a szabadkai Sétaerdőben tartják, de lesznek meglepetés helyszínek is, ahol a diákoknak teljesíteni kell majd a kijelölt távot.
Szabadka
Fabó Ildikó

Most

Népszerű