Ugrás a tartalomra

Futók lepték el Újvidék utcáit

2019.10.13
17:48
2019.11.27
11:17
Forrás
Pannon RTV
A tartományi székvárosban ma 27-ik alkalommal szervezték meg a már hagyományosnak számító Újvidéki Maratont. A rendezvényen idén a belügyminisztérium és a katonaság munkatársai is részt vettek.

Az időjárás kedvezett a futóknak, akik kondíciójukhoz mérten különböző távokon indultak. A legkitartóbbak több mint 40 kilométert is megtettek.
Danijela Milojica, Belgrád: „Sportolsz, megismered a várost, barátkozol, remek élmény.”
Karahoda Edmond, Újvidék: „Kikapcsolod az agyad, elengeded a gondolataid, teszel valamit magadért.”

A maraton mostanra már nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. Idén több mint 15 országból érkeztek résztvevők. Aladic Yana, Oroszország: „A tíz és fél kilométeres futamon indulok. Megpróbálom. Nem vagyok éppen a legjobb formámban, nemrég szültem, de mindent beleadok.”

A maratonon idén több mint ezer futó vett részt. Horvát Zoltán, Óbecse: „Nem az első tízesem volt, de nehéz volt. Túl is öltöztem, meleg van.”

A jó kondícióhoz elengedhetetlen az, hogy minden nap mozogjunk egy kicsit – véli az idei maraton legidősebb futója, aki már a kilencvenedik életévén is túl van. Kovač Silvester: „Azt üzenem, hogy folyamatosan, mindennap eddzenek. Ne túl sokat, fél vagy egy órát naponta. Legalább annyit, hogy kinyújtják a testüket, az izmaikat, a lábukat, a kezüket, mindent. Ez kortól függetlenül mindenkire vonatkozik.”

A rendezvényen a gyerekek számára is szerveztek futamokat, valamint a még járni nem tudó kisbabák is versenyezhettek, ők mászásban mérhették össze ügyességüket.

maraton
futás
Újvidék

Most

15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.