Ugrás a tartalomra

Györe elődöntős Rióban

2019.02.23
07:40
2020.02.08
10:26
Forrás
Pannon RTV
Eddigi legnagyobb sikerét érte el Györe László, mivel bejutott a Rio de Janeiróban zajló 500-as salakos tenisztorna elődöntőjébe.

A zentai teniszező az 1,9 millió dollár összdíjazású torna negyeddöntőjében a norvég Casper Ruudot győzte le 6:4, 7:5-re

Györe kiválóan kezdett és már az első játszmában elvette ellenfele adogatását, majd hozta a sajátját. A norvég teniszező azonnal egyenlíteni tudott (2:2). A zentai játékos a hetedik játszmában ismét breakelt és ezt az előnyt nem engedte ki a kezéből, így 6:4-re hozta az első szettet.

A folytatásban azonban Casper Ruud kezdett jobban és három játszmát hozott zsinórban (3:0). Ezt követően a játékosok hozták adogatásaikat. 5:2-es állásnál azonban Györe új erőre kapott és öt játszmát nyert zsinórban, ezzel pedig bejutott a riói torna elődöntőjébe. Györe ellenfele a szombati elődöntőben a szlovén Aljaz Bedene lesz.

A világranglista 90. helyén álló Györe László ezzel a győzelmével 180 pontot szerzett, amelynek köszönhetően már biztos, hogy a hétfőn frissülő világranglistán a 60. hely körül lesz majd rangsorolva,  ami élete legjobb helyezése.

Györe László
tenisz
Rio de Janeiro

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű