Ugrás a tartalomra

Győzelemmel indította a Partizán az EL-selejtezők negyedik fordulóját

2019.08.22
23:17
2024.03.19
08:35
Forrás
Szerbiai RTV, blis.rs
A szerb csapat hazai pályán 2-1-es eredménnyel múlta felül a norvég Molde együttesét.

A mérkőzés 44. percében ugyan sikerült a vendégeknek hálóba találni, ám ezt követően a fekete-fehérek uralni kezdték a pályát. Suma és Tošić találatával a Partizán egy gólos előnnyel utazhat Norvégiába, ahol egy hét múlva rendezik meg a visszavágót.

Európa Liga
selejtezők
Belgrád
Molde
Norvégia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.