Ugrás a tartalomra

Győzött hazai pályán a TSC

2022.08.21
22:50
2022.08.22
17:27
Forrás
Pannon RTV
A lista harmadik helyére kerültek a topolyaiak.

3:0-ás győzelmet aratott a TSC az újvidéki Mladost GAT együttese felett a Szerb Szuperliga hetedik fordulójában. A topolyai csapatnak ez volt az első győzelme hazai pályán az idényben. Ezzel a lista harmadik helyére kerültek a 16 csapatos bajnokságon.

A TSC már a mérkőzés 13. percében megszerezte a vezetést, amikor közvetett szabadrúgáshoz jutott.

A meccs 39. percében az első gólt rúgó Ifet Đakovacnak sikerült még egy találatot szereznie.

A 75. percben Petar Ratkov növelte háromgólosra a TSC előnyét.

Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC: „A mérkőzés elején voltak olyan helyzeteink, amelyeket nem lőttünk be. Egy kicsi kétely volt bennünk, de utána, főleg Đakovac teljesítményének köszönhetően, a középpályán kétgólos előnyre tettünk szert. A második félidőt már rutinosan hoztuk. Örülök annak, hogy sikerült a topolyai közönséget megörvendeztetni.”

A mérkőzésen debütált a TSC új játékosa, a korábban Olaszországban is játszó Nikolas Špalek.

„Gyönyörű a stadion, fantasztikus a pálya. A csapat nagyon jól játszik. Szóval tetszik. Remélem, hogy gyorsan felveszem a ritmust, mivel egy ideig nem játszottam. Örülök, hogy itt lehetek!”

A Mladost GAT edzője szerint a TSC megérdemelten győzött.

Aleksandar Linta, edző, Mladost GAT: „Azt gondolom, hogy ami az energiát illeti, nem hoztuk a formánkat, legalábbis a legtöbb játékos. Evidens, hogy a Partizánnal játszott mérkőzés nyomot hagyott rajtunk pszichikailag és fizikailag is. A második félidőben megpróbáltunk felzárkózni és ez valamennyire sikerült is, de nem volt elég ahhoz, hogy változtassunk az eredményen.”

A TSC edzője szerint nehéz mérkőzés volt, de elégedettek az elért eredménnyel.

Žarko Lazetić, edző, TSC: „A csapatom az első félidőben valóban jó szintet hozott, ami az energiát és a határozottságot illeti. A két gól után a második félidőben lassítottunk a ritmuson. Nem a legjobban játszottuk végig a mérkőzést, de gratulálok a játékosoknak a jó küzdelemhez és a győzelemhez! Hiszem, hogy a folytatásban is ilyen játékokkal folytatjuk a fordulók végéig.”

A TSC legközelebb a szabadkai Spartacus csapatával méri össze az erejét a szerb Szuperligában.

Palágyi Szabolcs

Most

14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.
13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.