Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Győzött, így már második a TSC

2022.10.01
18:05
2022.10.01
19:17
Forrás
Pannon RTV
2:1-re győzött, ezzel pedig már második a szerbiai labdarúgó Szuperligában a topolyai TSC.

A kék fehérek hazai pályán múlták felül a surdulicai Radnik együttesét. Az első félidő 22. percében hatalmas meglepetésre a sereghajtó Radnik szerzett vezetést, de a TSC csapata már a 31. percben Saša Jovanović góljával egyenlített. A második félidőben nem kellett sokáig várni a TSC következő góljára, az 53. percben Martin Mirchevski találatával megfordították az eredményt. Az előnyt pedig a mérkőzés végéig sikerült megtartaniuk, méghozzá nem akármilyen körülmények között, hiszen a meccs utolsó percében a Radnik 11-est rúghatott, de nem tudták gólra váltani a büntetőt, így maradt 2:1, a TSC pedig újabb győzelmet aratott. A topolyaiak tizenhárom mérkőzésen 26 pontot gyűjtöttek, ezzel pedig a táblázat második helyén állnak.

Pannon RTV

Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC: „A fő cél az volt, hogy a három pontot megszerezzük, megszereztük. Sajnálom azt, hogy azokat a helyzeteket, amelyek könnyebbé tették volna a mérkőzés kimenetelét, azokat elpuskáztuk, kihagytuk, elszórakoztuk. A végén mégis hősnek titulálhatjuk a kapusunkat, aki kivédte a büntetőt egy olyan momentumban, ami az utolsó pillanata volt a mérkőzésnek. Ezért gratulálok neki is és gratulálok a csapatnak a játékhoz. Ami pedig a jövőt illeti, következik a Vojvodina elleni mérkőzés. Most előttünk áll egy olyan ciklus, olyan periódus, amikor olyan mérkőzéseket játszunk, olyan csapatok ellen, akik valójában konkurensek lesznek nekünk az európai porondra való kijutáshoz. Remélem, hogy a következő mérkőzésből is jól tudunk kijönni.”

TSC
labdarúgás
szuperliga
Radnik Surdulica

Most

20:59

Húszéves az Izida

December 3-a a fogyatékkal élők világnapja. A Közügyekben ennek kapcsán bemutattuk a bácsfeketehegyi Izida Anya és Gyermekvédelmi Társaságot, amely fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli.
20:07, Frissítve: 21:07

A jövő ígérete az őssejtterápia?

Vannak, akik hisznek benne, mások szkeptikusok. Annyi bizonyos, hogy a technológia és az orvostudomány fejlődésével egyre több lehetőség nyílik a köldökzsinórvérből levett őssejtek felhasználására.
17:47, Frissítve: 17:52

Észak-Macedónia vette át az EBESZ soros elnökségét

Észak-Macedónia vette át Lengyelországtól az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét a szervezet kétnapos külügyminiszteri konferenciájának pénteki záróülésén a lengyelországi Lódzban.
16:45, Frissítve: 16:53

Viszonylagos nyugalom van Horgoson

A helyiek egyelőre fellélegezhetnek, a szerb hatóságok akcióinak köszönhetően csak elvétve látni migránst a magyar határhoz közeli település utcáin.

Népszerű