Ugrás a tartalomra

Hallott már az Igent sportjátékról?

2018.03.04
12:34
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Valószínűleg nem sokan hallottak az Igent-ről, azt pedig még kevesebben tudják, hogy ez a játék szerbiai eredetű. Pontosan 25 évvel ezelőtt szabadalmaztatta egy temerini testneveléstanár.

Ebben a dél-bácskai városkában ünnepelték meg a játék útnak indulásának negyed évszázadát.

Vannak olyan gyerekek is, akik az Igent-nek köszönhetően jöttek világra. Szüleik, ugyanis ezt a labdajátékot űzve ismerkedtek meg. Az Igent alapelve: kölcsönös előzékenység és önkontroll, gyors gondolkodás és cselekvőképesség. Janko Pavlis, a játék feltalálója nem gondolta, hogy 25 év alatt ilyen szintre fejlődik az Igent. „Az első bő 10 évben csak a szabályokon és azon gondolkodtam, hogyan lehetne versenyszerűvé tenni. Elégedett vagyok azzal, ahova később fejlődött. El kell mondani, hogy az oroszországi belgorodi körzetben az Igent része az általános iskolás tantervnek. A szlovákiai Kalokagatia iskolában, Nagyszombaton, amely az észak-európai országok olimpiájának helyszíne, négyszer volt az iskolai tanterv része. Mindezeket nehéz volt megálmodni is, nemhogy megélni.”

A sportjáték középpontjában a férfi és a nő közötti viszony áll, hogy mindkét nem képes azonos módon együtt részt venni a játékban. Dragan Prokić, Temerin: „24 éve edzek már, '93 októberétől. Ez a játék először, mikor eljöttem, mindjárt megtetszett, és ez a barátság itt annyira jó és tetszik, hogy ezzel akartam edzeni az életben.” Betina Banski, Temerin: „Még általános iskolás koromban kezdtem el az edzéseket. Első látásra beleszerettem. Különösen tetszik, hogy férfi-női párokról van szó. A játék egyszerű, könnyű megérteni.”

A játék megálmodója elmondta, az Igent egyre népszerűbb és reméli, hogy minél nagyobb teret hódít majd a jövőben is.

Igent
Temerin
szabadalom
Janko Pavlis

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.