Ugrás a tartalomra

A helybeli csapat győzött a palicsi Sakktivity versenyen

2018.10.13
18:56
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
Rózsa Zsombor sakkvetélkedője nemcsak sakktudást, hanem ügyességi, gyorsasági, logikai és kreatív készséget is igényel. 8 csapat 8 településről, 8 közismert csapatkapitánnyal, 8 játékban versengett.

A palicsi Miroslav Antić Általános Iskolában rendezett Sakktivityn a szigetvári csapat már az első fordulóban az egyik legjobbnak bizonyult. Az Asszociativity elnevezésű játékban az asszociációs képesség és a gyorsaság volt a legfontosabb. Csapatkapitányuk Zsolnai Tamás nemzetközi zumba presenter volt. Bencsik Lara nagyon élvezte a játékot: „Nagyon jól tudtunk együttműködni. Tamás is nagyon sokat segített nekünk. Nagyon jó kis csapat vagyunk, úgy gondolom. Sikerülni fog. Mindössze két alkalmunk volt összeülni. Ezek alatt főként a következő játékot gyakoroltuk, a Világjáró huszárokat.

Szabó Ádám magyarországi zenész-énekes a ludasiak vezetője volt. A közös játék mellett egy minikoncerttel is kedveskedett a résztvevőknek. Szabó Ádám, csapatkapitány, Ludas: „Nagyon rég voltam ilyen kellemes és jó társaságban, jó közegben. Tehát a gyerekek tényleg eszméletlen aranyosak voltak. Nagyon nagy volt bennük a küzdőszellem. Aki azt mondja, hogy a sakk az egy unalmas sport, azt elhívnám egy ilyen rendezvényre, és megmutatnám neki, hogy mi zajlott ma itt. Nagyon élveztem, és nagyon szeretem a vajdaságiakat, mert elképesztő nagy harci szellem, küzdőszellem van bennük. Csoda volt itt lenni.”

A Sakktivityt Kálló Béla, a Magyar Összefogás jelöltje nyitotta meg. Az esemény házigazdája és műsorvezetője pedig Agárdi Gábor, a Pannon RTV munkatársa volt. Agárdi Gábor, műsorvezető: „Nagyon jó volt. Szerintem még jobban odatettük magunkat, mint az előző években. Rózsa Zsombor szervező is mindent megtett azért, hogy ez az egész játék olyan legyen, ahogy a közönség szeretné, hiszen értük készül, az emberekért, azokért, akik ellátogatnak ide.”

Az idei Sakktivityn még a focit is összekötötték a sakkal. A Lőj gólt a királynak! elnevezésű játékban a játékosoknak a kapuban álló királynak kell gólt adniuk.

Hatalmas eredmény, hogy a Világsakkfesztiválhoz már 160 helyszín csatlakozott - mondta Rózsa Zsombor szervező. Idén több új játékkal is bővült a vetélkedő. Rózsa Zsombor, szervező: „Magát a játékot kitalálni, felépíteni, hogy az valóban működőképes legyen, illetve beszerezni ezt a rengeteg eszközt, az bizony óriási feladat.”

Az első helyet a palicsiak szerezték meg, a másodikak a ludasiak lettek, a harmadik helyet pedig a felsőhegyieknek sikerült elnyerniük.

Sakkaktivity
Agárdi Gábor
Magyar Összefogás
Kálló Béla

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.