Ugrás a tartalomra

Íjászverseny Pannónián

2020.06.21
13:57
2020.06.21
16:00
Forrás
Pannon RTV
A megmérettetésre nem csak Szerbiából, de Magyarországról is érkeztek versenyzők. Az íjászoknak 2D-s és 3D-s céltáblákra kellett lőniük. A versenyre több mint 80 résztvevő nevezett be.

Az esős, borús időjárás sem tántorította el az íjászokat a versenyzéstől. Ezt az is bizonyítja, hogy több mint 80 résztvevője volt a délelőtt megrendezett íjászversenynek.

Bemelegítéssel kezdődött a verseny, majd az eligazítás után kezdődhetett a megmérettetés. Ábrahám Máté több éve foglalkozik íjászattal. Szerinte ez a sport komoly fizikai és szellemi felkészültséget igényel: „A legnehezebb az, hogy végig kell követni a célokat, végig koncentrálni. Tehát különböző távokat felmérni, illetve a célzásra koncentrálni és nem elkapkodni a dolgokat.”

A versenyt idén szervezték meg harmadik alkalommal. A szerbiai íjászok mellett magyarországi versenyzők is részt vettek a megmérettetésen.

Plahi Attila a Bajmoki Íjászklub vezetője kiemelte: „Tizenkét cél van kihelyezve a pályára, két körben fogjuk meglőni. Minden állatra, tehát körönként kettő vesszőt, azaz összesen négy vesszőt fogunk kilőni, és utána a pontozás alapján fogjuk behatárolni, hogy kik a győztesek.”

A verseny célja leginkább a kikapcsolódás és a barátkozás volt, de a legügyesebbek a rendezvény végén jutalomban is részesültek.

íjászat
Pannónia

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű