Ugrás a tartalomra

Ingyenes idényjegyek a medencére zentai sportolóknak

2020.07.08
12:40
2020.07.08
16:58
Forrás
Pannon RTV
Öt klub mintegy 20 sportolója kapott ingyenes medencei idényjegyet Zentán.

A belépőket a helyi sportszövetség biztosítja, ezzel szeretnék tartalmasabbá tenni a fiatalok számára a nyarat, valamint az edzések közötti kikapcsolódást.

A zentai Röplabda Klub, hosszabb szünet után, két évvel ezelőtt indult újra. A klub 2018-ban sikeresen részt vett serdülőkorúak bajnokságban.

Romakov Igor, edző, Röplabda Klub, Zenta: „Nálunk két sportolót választottunk. Meg volt határozva a jegyek száma. A röplabdának kettő jutott, ami nagy megtiszteltetés a számunkra, mivel nem indultunk ebben az évben a bajnokságban, de megismert bennünket a Sportszövetség, és elismerte a tavalyi és tavaly előtti munkánkat, amit dolgoztunk, és a gyerekeket ezzel sikeresen jutalmaztuk.”

A zentai sportszövetség a helyi Kommunális és Lakásgazdálkodási Közvállalattal közösen 20 sportolót jutalmazott meg idényjeggyel.

Bodó József, igazgató, Kommunális és Lakásgazdálkodási Közvállalat, Zenta: „Örömmel teszünk eleget a zentai sportszövetség kérésének, hogy mindazok a fiatalok, akik nem tudnak most nagyobb nyaralási lehetőséget kapni, hogy Zentán egész nyáron, amikor a medence üzemelhet, hogy lent tölthetik aktívan a szabadidejüket, amit a sportolás mellett üdüléssel és úszással szeretnék eltölteni.”

A sportszövetség ezzel is ösztönözni szeretné a jobb eredmények elérésé a fiatal versenyzőket.

Bicók Róbert, elnök, Zenta Község Sportszövetsége: „Úgy néztük, hogy tényleg azok a gyerekek legyenek megjutalmazva, akik meg is érdemlik. Ez nem azt jelenti, hogy a többi sportoló nem érdemelné meg. Inkább úgy mondanám, hogy legyen ez egy kihívás a jövőre.”

A sportszövetség a következő években is szeretné folytatni az idényjegyek biztosítását a sportolók számára.

Zenta
medence
sportolók
Bicók Róbert
Zenta Község

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű