Ugrás a tartalomra

IX. Jovan Kukaras Nemzetközi Emléktorna Szabadkán

2021.05.08
12:36
2021.05.08
16:24
Forrás
Pannon RTV
A megmérettetésre 14 éves korig jelentkezhettek a fiatal teniszezők. A koronavírus-járvány ellenére is többen érkeztek a versenyre, mivel eddig nem lehetett tenisztornákat tartani.

A versenyzők nem csak Szerbiából érkeztek, hanem többek között Romániából, Magyarországról és Csehországból is. A főtáblán 32 lány és 32 fiú mérkőzik majd meg hétfőtől. Az elődöntőket csütörtökön, míg a döntőket pénteken játsszák.

Demeter Tibor, versenyigazgató: „Egy kicsivel többen érkeztek, azzal, hogy tavaly nem volt tele a selejtező. Most sincs egészen tele, de 300 jelentkező volt. Néhányan azonban lemondták a szereplésüket, vagy nem érkezett meg ide, de így is valamivel többen vannak, mint tavaly.”

tenisz
Jovan Kukaras Emléktorna
Demeter Tibor

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.