Ugrás a tartalomra

Keresi új vezetőedzőjét a topolyai TSC

2020.12.23
12:27
Forrás
Közlemény
Továbbra is keresi az új szakvezetőjét a topolyai TSC. A topolyai labdarúgók azután maradtak vezetőedző nélkül, hogy Szabó Zoltán a múlt héten elhunyt.

A szerbiai sajtó tényként közölte, hogy a kék-fehérek már megegyeztek Mladen Krstajićtyal, a szerb válogatott korábbi szövetségi kapitányával. A TSC közlése szerint ugyanakkor még nem kötöttek szerződést senkivel. Mint fogalmaznak: jelenleg, több szakemberrel is tárgyalások folynak, de még nincs végleges döntés. A topolyaiak 19 lejátszott mérkőzést követően a Szuperliga 8. helyén állnak. Eddig 27 pontot gyűjtöttek a bajnokságban.

TSC
Szabó Zoltán
vezetőedző
Topolya

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.