Ugrás a tartalomra

Kéri Valentina zentai sportoló a kick-box világ tetején

2021.10.28
12:38
2021.10.28
15:43
Forrás
Pannon RTV
A 2017 után újra kick-box világbajnoki címet szerző zentai Kéri Valentina sportolót és edzőjét, Halász Mihályt fogadta Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere.

Halász Mihály kiemelte, a közös munkát továbbra is folytatják Valentinával, hiszen a sport nem a hátradőlésről szól. Kéri Valentina, aki a mostani olaszországi világbajnokság mellett az elmúlt időszakban megnyerte az Európa-Kupát Horvátországban és a Világ Kupát is Budapesten, köszönetet mondott a zentai önkormányzat, valamint Sportszövetség támogatásának.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Példamutató munkával tudják ezeket az eredményeket elérni és hozni, ezzel a zentai sportnak és Zentának a hírnevét a világban öregbíteni, elvinni. Még egyszer gratulálok az önkormányzat és a saját nevemben, és köszönetemet fejezem ki ezért az áldozatos munkájáért, amit végeznek, hiszen az eredmények nem jönnek csak úgy, maguktól, nagyon sok lemondással, munkával járnak.”

Kéri Valentina
Zenta
kick-box
Czegledi Rudolf

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.