Ugrás a tartalomra

Két év után kikapott a TSC hazai pályán

2020.08.22
12:56
2020.08.22
16:41
Forrás
Pannon RTV
Két év után kikapott hazai pályán a TSC labdarúgócsapata. A topolyai együttes a zentai városi stadion gyepén a szerbiai Szuperligában 3:2 arányban maradt alul a Metalaccal szemben.

A vendégek a 16. percben szerezték meg a vezetést Katanić révén. Mielőtt tovább növelte volna csapata előnyét a Gornji Milanovac-i támadó a félidő előtt kihagyott egy ziccert. A 60. percben viszont már nem hibázott és a Metalac megduplázta előnyét.

Fordulás után, viszont a 60. percben már nem hibázott és a Metalac megduplázta előnyét. A hazai együttes hét perccel később szépített a csapatkapitány Tomanović találatával. Mindössze három perccel később a TSC egyenlített is, amikor Lukić megszerezte ötödik találatát az új idényben.

A topolyaiak mindent a támadásra tettek fel a hátramaradt időben, így a vendégek többször is ellentámadásból veszélyeztették Filipović kapust, aki a 75. percben tehetetlen volt, amikor Katanić megszerezte mesterhármasát, a Metalac pedig a három pontot.

Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzője a mérkőzést követően elmondta: „Megtörtént az is, hogy két év után elveszítettünk egy hazai mérkőzést. Nem jó érzés, az biztos. A Metalac ma nagyon jól játszott, mi gyengén teljesítettünk, főleg a védekezésben volt nagyon sok gondunk. Három gólt kapni hazai pályán, valamint még nagyon sok helyzet kialakítását megengedni az ellenfélnek komolytalan dolog egy ilyen csapattól, mint amilyen a miénk. 2:0 után vissza tudtunk jönni a meccsbe, de csak ennyire futotta az erőnkből. Nem érdemeltük meg a pontokat ma. A csütörtöki Európa ligás mérkőzésre összpontosítunk, ahol remélhetőleg jobb eredményt produkálunk majd.”

A vendégek szakvezetője, Žarko Lazetić elégedett volt csapata teljesítményével: „Jó mérkőzést játszottunk, amelyet mi irányítottunk, 2:0-ra is vezettünk. Emellett még tömérdek veszélyes ellentámadást dolgoztunk ki, amelyekből szerezhettünk volna még gólt. Ezen a találkozón is négy 21 évnél fiatalabb játékossal kezdtünk, ami miatt néhány percre visszaestünk, azt ki is használta a TSC. Később mégis sikerült megszereznünk a harmadik találatot, amit nagyban köszönhetünk a TSC védelmének. Véleményem szerint megérdemelten nyertünk.”

A topolyaiak szerdán utaznak Moldáviába, ahol csütörtökön 20 órától a Petrocub ellen játszanak az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.

TSC
Metalac
foci
futball
szuperliga
Zenta

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű