Ugrás a tartalomra

Kispályás labdarúgó-torna Nagybecskereken

2020.03.10
16:16
2020.03.10
16:31
Forrás
Pannon RTV
A Szerbiai Rádió és Televíziónak a NATO bombázásokban meghalt dolgozói emlékére szervezik - immár nyolcadik éve – a Játsszunk a 16-ért elnevezésű kispályás labdarúgó-tornát.

Az utóbbi években nyolc, az idén pedig tíz szerbiai város csapata vesz részt rajta. A nagybecskereki sportcsarnokban március 17-e és 20-a között, nyolc csapat mérkőzik meg, a döntőt pedig április 12-én, Belgrádban tartják - mondták a mai nagybecskereki sajtótájékoztatón, amelyen megtörtént a mérkőzések sorsolása is.

Nikola Božović, a Szerbiai RTV nyugalmazott újságírója: „Eddig ezen a tornán mintegy ötven mérkőzést játszottunk le, amelyek rendkívül korrektek voltak. Közel ötszáz labdarúgó lépett pályára. Ezek dicséretre érdemes számok. De ezen a tornán a hangsúly nem annyira a minőségen van. A legfontosabb részt venni rajta. A rendezvénynek az üzenete ugyanis emberbaráti. Mi ily módon emlékezünk meg 16 kollégánkról, akik 21 évvel ezelőtt ártatlanul vesztették életüket.”

labdarúgás
Nagybecskerek
Nikola Božović

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.