Ugrás a tartalomra

Korosztályos kézilabda bajnokság Pancsován

2019.02.02
20:16
2019.02.03
18:09
Forrás
Pannon RTV
Korosztályos kézilabda bajnokságot tartottak a pancsovai Sportcsarnokban. A tornán négy csapat ifjú tehetségei mérhették össze erejüket.

Tizenkét éves kézilabda játékosok mérkőztek meg a hétvégén Pancsován. A körzeti versenyek után a tíz legjobb csapat folytathatta a versengést a Minőségi Vajdasági Lígában. Közülük a legjobb négy együttes kerül be majd a szerbiai bajnokságba. Miša Draslar, edző, Dinamo Kézilabda Akadémia, Pancsova: „Nagyon elégedett vagyok a gyerekeimmel, kitűnően játszottunk. Legyőztük az ellenfelet, amely talán erősebb is tőlünk. A továbbiaknak sem engedélyezem, hogy nyomást gyakoroljunk a gyerekekre. Ez egy verseny, amely által ők kell hogy fejlődjenek, ahol kell játszanak és mindenek előtt örüljenek.”

Az adai Potisje-Pleteks Kézilabda Klub ifjú tagjai az első mérkőzésen a nagybecskereki Proleter csapatával, majd a pancsovai Dinamo Kézilabda Akadémia játékosaival mérték össze erejüket. Kiss Sándor edző elégedett volt a fiúk játékával. „Az első mérkőzésben Zrenjanin ellen játszottunk, 19:10-re nyertünk. Szorosabb meccset vártam, a gyerekeim jól játszottak, úgy hogy gratulálok nekik.”

A nagybecskereki Proleter Kézilabda Klub játékosai mindkét mérkőzésen alul maradtak. Goran Pekez, edző, Proleter Kézilabda Klub, Nagybecskerek: „Tíz év után a Proleter csapata végül bekerült a Szuperligába, ami számunkra nagy eredmény. A gyerekek örülnek annak, hogy egy olyan korosztály részesei, akik remélhetőleg a jövőben az első csapat gerincét képezik.”

A temerini kézilabda klub utánpótlás edzője szerint a csapat az öt legjobb közé tartozik Vajdaságban. Duško Toroman, edző, Mladost TSK, Temerin: „Temerinben hagyománya van a kézilabdának, főként a nőinek, ellenben az utóbbi időben egyre kevesebb a gyerek. Úgy lányokból, mint fiúkból is hiány van, akik ezzel a sporttal foglalkoznak.”

A bajnokság az elkövetkező hetekben is folytatódik.

Pancsova
kézilabda

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.