Ugrás a tartalomra
FoNet/Aleksandar Barda

Legyőzte a japánokat a magyar vízilabda válogatott

2019-06-20
19:00
Forrás
MTI
A magyar válogatott 13-9-re legyőzte Japán csapatát a férfi vízilabda világliga Belgrádban zajló szuperdöntőjében, ezzel az A csoport második helyén zárt, és pénteken az ausztrálokkal negyeddöntőzik.

A 15 fős keretből ezúttal is Dőry Farkas maradt ki, mellette pedig Gór-Nagy Miklós foglalt helyet a lelátón. A kapuban - ahogyan eddig is - a spanyolok elleni ötméteres-párbaj hőse, Kardos Gergely kapott bizalmat.

A japán csapat szerdán tíz góllal kiütötte azt a kanadai csapatot, amely a nyitófordulóban nagy meglepetésre 10-9-re legyőzte a magyar válogatottat.

A magyarokat már nem tudták ennyire meglepni a japánok szoros letámadós taktikájukkal, az első akció végén Német Toni érvényesítette fizikai fölényét, majd Bedő Krisztián harcolt ki ötméterest, amelyet Bátori Bence bombázott a hálóba. A japánok egy kontra után megúszásból szépítettek, ötméteresből pedig egyenlítettek. A magyar csapat Nagy Ádám révén került újra előnybe, Kovács Gergő kiállítását viszont kihasználta a rivális. A Német ellen ítélt kontra után vezethettek volna a japánok, de Kardos ziccert védett.

A második felvonás japán akciógóllal indult, de Bedő egy szép elmozgás után ugyancsak azonos létszámnál egyenlített. Támadásban kezdett kissé tanácstalan lenni a magyar csapat - az egyik fórnál még lövésig sem sikerült eljutni -, a japánok pedig újra megszerezték a vezetést. A túloldalon viszont érkezett a csapatkapitánnyá előlépett Erdélyi Balázs és a léc alá bombázott. Mindeközben Kardos többször is hátrányban mentett fontos pillanatokban, majd Német látványos mozdulattal talált be, visszaszerezve ezzel a vezetést. Bő fél perccel a nagyszünet előtt egy gyorsan megjátszott fórból egyenlítettek az ázsiaiak.

A fordulás után a spanyolok ellen négyszer eredményes Pásztor Mátyás köszönt be, a másik oldalon viszont Inaba Juszuke lövésébe ugyan belekapott Kardos, de a labda épphogy áthaladt a képzeletbeli gólvonalon. Néhány pillanat múlva a megúszó Pásztor könnyedén volt eredményes, előnyben viszont egy nagyon rossz passz következett. A japánok támadásban elkezdtek hibázni, Német góljával pedig kettővel meglépett a magyar válogatott. Fél perccel a dudaszó előtt Inaba negyedszer is betalált, minimalizálva ezzel a különbséget a zárófelvonás előtt.

A negyedik negyed elején a magyar csapat két perc alatt eldöntötte az összecsapást: 119 másodpercen belül Német két gyönyörű lefordulással, Kállay Márk pedig emberelőnyből talált be. Az utolsó négy és fél percben már Bisztritsányi Dávid védett.

Szerbia válogatottja este 9-től Kazahsztán ellen játszik.

vízilabda
Magyarország
Japán
Belgrád

Most

Népszerű

Horgosi lány lett az idei Strandszépe

A zsűri értékelése alapján Szabó Noémi tehette fejére az idei Magyar Szó Strandszépe koronáját. Ő képviseli majd Vajdaságot a magyarországi Magyarok Szépe szépségversenyen.

Újabb rekordot döntött a dinár

Újabb rekordot döntött a dinár euróhoz viszonyított árfolyama. A ma jegyzett adatok szerint egy euró 117,7365 dinárt ér - tájékoztat a Szerbiai Nemzeti Bank.