Ugrás a tartalomra

A lučani Mladosttal játszik a TSC

2021.08.27
12:44
Forrás
Pannon RTV
A topolyai TSC a lučani Mladostot fogadja a Szuperliga 7. fordulójában. A mérkőzést ma 18 órától játsszák a zentai stadionban.

Minden szempontból a tabella második helyén álló topolyai csapat számít a találkozó esélyesének. A TSC eddigi mérlege 4 győzelem, 1 vereség és 1 döntetlen. Mladen Krstajić csapatát, amely gyors támadófocit játszik, eddig csak a tavalyi bajnok Crvena zvezda tudta legyőzni. A vendég Mladostnak még ebben az idényben nem sikerült pontot szereznie. A lučani együttes az előző 5 mérkőzésén mindössze két gólt szerzett, de az ellenfeleik sem vették be sokszor a kapujukat, ami a védekező stílusuknak köszönhető. Ezért is kemény mérkőzésre kell számítani.

TSC
Mladost
szuperliga

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.