Ugrás a tartalomra

Madridban nyert a Sheriff

2021.09.29
08:51
Forrás
Pannon RTV
Tegnap sem hazudtolta meg önmagát a Bajnokok Ligája. Gólgazdag meccsek és óriási meglepetések is születtek.

A legnagyobb pedig mindenképpen Madridban, ahol a moldáv Sheriff 2:1-re verte a Reált és így százszázalékos teljesítménnyel, két fordulót követően vezeti a csoportot a blankók előtt, és akár még a továbbjutás is összejöhet a kiscsapatnak, hiszen az Inter és a Shaktar döntetlent játszott egymással, így egyelőre csak 1-1 pontot gyűjtöttek ebben a kvartettben.

A forduló derbijét a PSG nyerte, Messiék 2:0-ra verték hazai pályán a Manchester City együttesét, ebben a csoportban pedig a Brugge is nyert a három magyarral felálló Leipzig ellen, így a párizsiak mellett ők is továbbjutó helyről várják a folytatást. BL pedig ma este is lesz. Az egyik legizgalmasabb összecsapásnak a Juventus és a címvédő Chelsea párharca ígérkezik Torinóban.

Bajnokok Ligája

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.