Ugrás a tartalomra

Magabiztos győzelmet aratott a TSC

2021.04.19
07:58
2021.04.19
17:45
Forrás
Pannon RTV
A topolyai csapat 4:1-re nyert Zentán.

Nagyarányú, 4:1-es magabiztos győzelmet aratott a TSC a labdarúgó Szuperliga 32. fordulójában. A topolyaiak Zentán a Voždovac együttesét látták vendégül. A TSC-nél Lukić duplázott, rajta kívül pedig Zec és Stanojev talált be. A vendégeknél csak Milojević volt eredményes. A TSC a 68. perctől emberelőnyben játszott, ugyanis a belgrádi együttesből Jovan Nišić a második sárgáját is begyűjtötte. A győzelemmel a TSC az ötödik helyet foglalja el a tabellán, a Radnik Surdulica és a szabadkai Spartacus üldözi, egy, illetve két ponttal lemaradva.

Mladen Krstajić, vezetőedző, TSC, Topolya: „Egész héten összeszedettek voltunk, és tudtunk az edzőcseréről, valamint Rogan úrról és az ő versenyszelleméről, ami minden meccsen jelen van, és tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Mindent összevetve, fölényben voltunk 90 percig. Mondjuk úgy, hogy az én érkezésem óta most igazán jól ment a passzjáték, amit az elmúlt 3 hónapban gyakoroltunk.”

TSC
szuperliga

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.