Ugrás a tartalomra

Magyar Kupa: nyolcadszor is a Honvédé a trófea

2020.06.04
13:01
2020.06.04
13:09
Forrás
nemzetisport.hu, MTI
A labdarúgó Magyar Kupa döntőjében a Budapest Honvéd 2–1-re legyőzte a Mezőkövesdet, így története során nyolcadik alkalommal hódította el a trófeát.

A Honvéd 1926, 1964, 1985, 1989, 1996, 2007 és 2009 után emelhette magasba a trófeát, amelyet ezúttal Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke közösen adott át. A fővárosiak győztes gólját az a Đorđe Kamber szerezte, aki ezt megelőzően három kupadöntőben volt a vesztes csapat tagja: 2010-ben zalaegerszegiként, 2013-ban győriként, egy éve pedig honvédosként bukta el a finálét. A Budapest Honvéd kupagyőztesként a következő idényben az Európa-liga selejtezőjében indulhat, az első döntőjében szerepelt Mezőkövesdnek is megvan erre a lehetősége, mivel jelenleg harmadik helyen áll a magyar elsőosztályú labdarúgó-bajnokságban.

Magyar Kupa
Honvéd
Mezőkövesd
labdarúgás

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.