Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Másfél nap foci a zentai Sportcsarnokban

2018.10.20
12:16
2018.10.22
06:55
Forrás
Pannon RTV
Szombaton reggel pontban kilenckor elstartolt a 2018 perces focitorna a zentai Sportcsarnokban. A bejelentkezett csapatok 2018 percig folyamatosan rúgják a bőrt.

A rendezvényt már harmadik éve szervezi meg a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma.

Pannon RTV

A focitorna első mérkőzésén Zenta Község Önkormányzata a Zentagunaras elnevezésű együttes ellen lépett pályára. A két napos rendezvényre 25 csapat jelentkezett, leginkább Vajdaságból, de Magyarországról és Kárpátaljáról is érkeztek a versenyre.

Beretka Zsolt, játékos, Fusion team, Óbecse: „Szeretnénk minél tovább jutni, de hát az a célunk, elsősorban, hogy ismerkedjünk, csapatokkal, játékosokkal, de szeretnénk azért győzni is. Remélem, minden jól fog kisülni.”

Pannon RTV

Egy meccs kétszer 10 percig tart, tehát 20 percenkét két újabb csapat mérkőzik meg a pályán. A szervezők elmondták, hogy megteremtették a megfelelő körülményeket a mérkőzések közötti pihenéshez.

Fehér Szabolcs, elnök, VMSZ Ifjúsági Fórum: „Az öltözőkbe készítettünk matracokat, és ott tudnak aludni, pihenni. Az öltözőkben vannak tusolók is, tehát ott fel tudnak frissülni, és készülni a következő meccsre.”

Pannon RTV

Az eseményen jelen voltak a Magyar Összefogás lista jelöltjei is. Sárközi István elmondta, a rendezvényen több száz fiatal vesz részt.
Sárközi István, jelölt, Magyar Összefogás: „Tudjuk azt, hogy a magyar fiatalok inkább a művelődésben tudnak érvényesülni, a sportban nem igazán. Ezen szeretnénk javítani, hogy a sporton belül is legyen egy fejlődés.”

Pannon RTV

A focitorna vasárnap este 18 óra 38 perckor ér véget.

Zenta
Sárközi István
Magyar Összefogás

Most

21:26, Frissítve: 21:52

Oltásra buzdít a VIFÓ elnöke

Az elmúlt fél évben megnőtt a fiatalok oltási kedve, egyre többen veszik fel már a harmadik oltást is, viszont még mindig sok a tenni való - jelentette ki a Közügyekben Szollár Ádám, a VIFÓ elnöke.
18:54, Frissítve: 19:03

Magyarország legnépszerűbb úti céljai

Magyarországon mindenszentek hosszú hétvégéjét sokan utazással töltik: Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vonzza a legtöbb vendéget. Az októberi foglalások darabszáma már felülmúlta a tavalyi és a 2019-es számokat a Szallas.hu szerint.

Népszerű

Tüntetés a szigorítás ellen Szabadkán

Tüntetést szerveztek vasárnap este Szabadkán az új intézkedés miatt, miszerint 22 óra után csak védettségi igazolás felmutatásával lehet belépni a szórakozó- és vendéglátóhelyekre.