Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Payeta Maurice

Megtartották a Lékó János kispályás emléktornát

2021.11.21
17:31
2021.11.21
17:51
Forrás
Pannon RTV
Nyolc településről érkeztek csapatok Tóthfaluba.

A Nyers István Labdarúgó Akadémia műfüves pályáján tartották meg immáron 21. alkalommal a Lékó János kispályás emléktornát. Az utánpótlás számára meghirdetett versenyre 8 csapat jelentkezett.

Nagy volt a sportszellem vasárnap délelőtt Tóthfaluban, ugyanis a legfiatalabb korosztály lépett pályára. Mindenki pontot szeretett volna szerezni, cél a döntőbe jutás volt. Budai Péter a topolyai TSC csapatát erősítette, kiváló játékuknak köszönhetően továbbjutottak következő fordulóba. Budai Péter, játékos, TSC: „Nyertünk 6:0-ra, kettő gólt rúgtam, sikerült. A mérkőzés jó volt, kicsit a védelem hibázott, de jók voltunk.”

Nyolc településről, a 2011-es és a 2012-es korosztályú csapat érkezett. Az emlékverseny mindig a legfiatalabb korosztályt célozta meg. Bontovics István, elnök, Tóthfalu HK: „Valamikor 2000-ben kezdtük el ezt az egész tornát, akkor még négy csapattal és most odáig fejlődtünk, hogy nyolcan vagyunk. De átlagban hatan, nyolcan szoktunk lenni és mindig úgy szoktuk, hogy az utánpótlást hozzuk be a tornákra mert, ez a legfontosabb dolog, hogy az utánpótlás versenyeztetve legyen.”

Az emlékverseny névadójának egyik fia, Lékó Lajos már a kezdetektől aktívan részt vesz a szervezésben és Tóthfalu sportéletében is. Nagy öröm számára, hogy a sport egyre közkedveltebb a fiatalabb generáció körében. Lékó Lajos: „Ez egy nagyon fontos esemény, nagyon szép emlék lényegében a családnak és az édesapámnak. Akkor, amikor mi elkezdtük a sportéletet szervezni Tóthfaluban, az 1965-ben volt, akkor alakult meg a kézilabda csapat, és csak annyit mondhatok, hogy lapátokkal és kézzel alakítottuk ki a pályát és alapjait, és ha mertünk volna ennyit álmodni, hogy 2021-ben ilyen valami történik, akkor még nagyobb erénnyel csináltuk volna.”

A dobogós csapatoknak az érmeket Lékó Lajos, Lékó János fia és Bontovics István, a helyi közösség elnöke adta át.    

Lékó János
emléktorna
kispályás labdarúgás
foci

Most

21:48

Közel az antarktiszi átbillenési pont

A közelmúltban bekövetkezett hőhullámok, a Déli-óceánban bekövetkezett változások és az antarktiszi tengeri jég kiterjedésének csökkenése arra utal, hogy éghajlati fordulópont közelébe kerülhetünk.
18:31, Frissítve: 19:27

Bor és a hal Horgoson

Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.