Ugrás a tartalomra

Nadal döntős Párizsban, Zverev megsérült

2022.06.03
18:52
Forrás
m4sport.hu
Rafael Nadal jutott elsőként fináléba a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyéni versenyében, mivel Alexander Zverev a második szett végén bokasérülést szenvedett és feladta az elődöntőt.

A szakadó eső miatt bezárt tető alatt játszották a mérkőzést, amelyen Zverev egyből el tudta venni ellenfele adogatását, de Nadal 4:4-nél utolérte német riválisát. A játékrész végül – hárított játszma- és bréklabdák után – rövidítésben dőlt el, amiben a torna tizenháromszoros bajnoka 2-6-ról fordítva, a hatodik szettlabdáját egy fantasztikus elütéssel kihasználva bizonyult jobbnak.

A második etapban adogatóként mindkét játékos szenvedett: úgy jutottak el 5:5-ig, hogy mindketten négyszer brékeltek. Két játékkal később, amikor a 36. születésnapját éppen pénteken ünneplő Nadal kiharcolta az újabb rövidítést, Zverev jobb bokája egy csúszásnál aláfordult, a német játékos pedig fájdalmasan kiabálva elterült a földön.

A kétszeres világbajnok német teniszezőt tolókocsiban vitték az öltözőbe, majd néhány perccel később Zverev mankókkal visszajött és kezet nyújtott riválisának, ami véget vetett a rendkívül magas színvonalú találkozónak.

A 21-szeres Grand Slam-bajnok Nadal pályafutása 14. Roland Garros-döntőjére készülhet, eddigi 13 fináléját mind megnyerte.

Eredmény, elődöntő, férfiak:

Nadal (spanyol, 5.)-Zverev (német, 3.) 7:6 (10-8), 6:6-nál Zverev feladta

Nadal a döntőben a norvég Ruud és a horvát Čilić elődöntő győztesével találkozik majd.

Rafael Nadal
Alexander Zverev
Roland Garros

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.