Ugrás a tartalomra

Nehéz meccsek várnak a Spartacus női labdarúgócsapatára

2021.08.13
15:07
2021.08.13
15:48
Forrás
Pannon RTV
Hétfőn indul a szabadkai Spartacus női labdarúgócsapata Hollandiába, az UEFA-Bajnokok Ligájának selejtezőjére.

Már két nappal később, augusztus 18-án sor kerül az első mérkőzésre, amikor Írország bajnokcsapata lesz az ellenfelük. Jól felkészült, fegyelmezett, végletekig küzdő csapatról van szó, tehát nem lesz könnyű dolguk a szabadkai lányoknak – hangsúlyozta a csapat edzője. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a Spartacus csapata mögött is megfeszített munka van. Alapos felkészülésben volt részük a lányoknak, közben két nemzetközi mérkőzést és több barátságos meccset is játszottak az elmúlt hetekben. Új játékosok is érkeztek, akik tovább erősítik a csapatot.

Violeta Slović, játékos, Spartacus Női Labdarúgó Klub, Szabadka: „Tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk, de motivál bennünket mindaz, amit az elmúlt időszakban mutattunk. Remélem, hogy mindent bele tudunk adni a játékba, amit az elmúlt hat hétben gyakoroltunk, és hogy ez éppen akkor sikerül, amikor a legfontosabb. Hiszem, hogy a lányok pszichofizikailag is készen állnak arra, ami vár ránk. Amikor tudjuk, hogy innen csak mi veszünk részt a Bajnokok Ligájában, az arra kötelez bennünket a várossal és az országgal szemben, hogy maximálisan teljesítsünk. Ennek tudatában vagyunk, és reméljük, hogy örömet fogunk szerezni a szabadkai közönségnek.”

Spartacus
Spartacus női labdarúgó csapat
Bajnokok Ligája-selejtező

Most

15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű