Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Nehéz vendégszereplés vár vasárnap a TSC-re

2019-03-01
13:36
2019-03-01
17:33
Forrás
Pannon RTV
A topolyai TSC vasárnap 14 órától a zimonyi Teleoptik ellen játszik bajnoki fordulót.

A csapat az első idei fordulóban szerdán 2:0 arányban tudott nyerni a kruševaci Trayal ellenében. A szerb első liga táblázatán pedig most 23 fordulót követően a második helyen várják a folytatást. Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzője elmondta, hogy a jó kezdés után szeretnék ebben a tempóban folytatni a szezont, a Telepotik fiatal tehetséges játékosokból áll és ezért idegenben egy nehéz mérkőzés vár a topolyai gárdára: „A Teleoptik nagyon kellemetlen ellenfél, rengeteg fiatal játékossal, akik a Partizán fociiskolájában nevelkedtek és az elmúlt szezonban meg is leptek bennünket, az őszi idényben Belgrádban. Nagyon fontos számunkra, hogy komolyan álljunk a meccshez, hogy agresszívek legyünk és remélem, hogy a minőségünk hozza majd az eredmény is.”

TSC
Topolya

Most

22:43, Frissítve: 22:48

Ezüstérmes a kardozó Szatmári András

A budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság csütörtöki fináléjában a dél-koreai Oh Szang Uk 15-12-re győzött, ezzel övé lett az aranyérem.

Népszerű

Horgosi lány lett az idei Strandszépe

A zsűri értékelése alapján Szabó Noémi tehette fejére az idei Magyar Szó Strandszépe koronáját. Ő képviseli majd Vajdaságot a magyarországi Magyarok Szépe szépségversenyen.